Bulgária: a népszerűség mulandó

Legyen szó kormánypártról vagy ellenzéki pártokról, Bulgáriában a politikai népszerűség mulandó. A Gallup közvélemény-kutató cég legfrissebb felmérése alapján a bolgár lakosság többsége bizonytalan azt illetően, hogy kire adja voksát az idén esedékes köztársasági elnöki és helyhatósági választásokon. A vezető politikusok személyének megítélése is romlott az elmúlt hónapban. A pártok a végsőkig kivárnak államfő-jelöltjeik megnevezésével.

A jobbközép Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) népszerűsége az elmúlt hónaphoz képest négy százalékponttal esett. A kormánypárt két vezéralakjának, Bojko Boriszovnak és Cvetán Cvetánovnak is csökkent a lakosság körében mért népszerűsége – a kormányfőnek hat százalékponttal, a belügyminiszternek öttel. A politikai szakértők a múlt hónapban kirobbant lehallgatási botránynak tudják be a kormánypárt negatív eredményét. A Gallup elemzője, Kyncso Sztojcsev szerint a GERB viszonylag jól jött ki a botrányból, mely során a titkosszolgálatok lehallgatták a vámőrség igazgatóját, Vánjo Tánevet. A legújabb hírek szerint a volt szocialista kabinet továbbra is helyükön maradt emberei hallgatták le Tánevet. A kutató szerint a bolgár lakosság nagy része nem is hallott az ügyről, s ami még aggasztóbb, Bulgáriában az ilyen ügyeknek nincs szignifikáns visszhangja.

Érdekesség, hogy a kormánypártban csalódottak nem pártoltak át másik politikai szervezethez.  A felmérésbe bevontak 40 százaléka nem menne el szavazni, ha hétfőn (február 14-én) lettek volna a választások. A politikai apátia abból is jól kirajzolódik, hogy a megkérdezettek 53 százaléka szerint a GERB-nek jelenleg nincs kormányzati alternatívája és csak 18 százaléka vélekedett úgy, hogy van rátermettebb párt az ország irányítására.

A többi parlamenti pártnak sincs túl sok oka az ünneplésre, a legtöbb ellenzéki párt más-más okból ugyan, de nem szimpatikus a lakosság többségének. A februári felmérés szerint a Bolgár Szocialista Párt, avagy hétköznapi nevén a „sztoletnica” (százéves – a szerk. megjegyzése) 1 százalékpontos esést könyvelhetett el – jelenlegi támogatottsága 15,7 százalék. A kormánypárt továbbra is a legnépszerűbb politikai erő, de a januári 31 százalékhoz képest jelenleg a lakosság 27,3 százaléka támogatná voksával Boriszov pártját. A korrupciótól és belső viszályoktól hangos török-liberális Mozgalom a Jogokért és Szabadságért (DPSZ) megőrizte a múlt hónapban mért 6 százalékos támogatottságát. A GERB egyetlen szövetségese, a nacionalista Ataka 2,8, a Kék Koalíció pedig 2,3 százalékon áll.

Arról, hogy miben rejlik a kormánypárt gyengélkedésének oka, erről a szakértők véleménye  megoszlik. A politikai döntések határozatlansága és fáziskésése sokak szerint rontott Bulgária versenyképességén a régióban. Sztojcsev szerint személyi kérdésekben is halogató Boriszov hozzáállása. „Már rég le kellett volna váltani Cvetanov belügyminisztert” –  véli néhány szakértő és többen a népszerűségi listák korábbi vezetőjét okolják a lehallgatási botrányért, az elhalasztott schengeni csatlakozásért és más korrupciógyanús ügyletért is. Boriszov nagy gondban találhatja magát és pártját a jövőben, ha nem figyel oda a felmérések eredményére. A kormányfő többször is célzott rá, hogy éppen Cvetanov lehet a GERB hivatalos államfő-jelöltje. A lakosság 39 százaléka szerint Cvetanov felelős vállalatok és állampolgárok lehallgatásáért, 35 százaléka nem tud véleményt alkotni és 26 százaléka szerint Cvetanov ártatlan az ellene felhozott vádakban.

A politikusok személyes megítéltsége is sok érdekességet mutat. A legnépszerűbb hazai politikus az Év Biztosa címet elnyerő Krisztalina Georgieva. Az 58 százalékos támogatottsággal rendelkező uniós biztost látnák legszívesebben az államfői poszton is. A politikusok rangsorában 39 százalékkal Roszen Plevenliev regionális fejlesztésért felelős miniszteré a dobogó második helye. Bojko Boriszov visszaszerezte harmadik helyét a jelenlegi államfőtől, Georgi Parvanovtól, 39 százalékos támogatottság mellett, 3 százalékponttal előzi meg szocialista ellenfelét.

Várhatóan a választások egy napra fognak esni és az év második felére lesznek kitűzve. Az államfő-jelöltek kiléte még nem világos, az esetleges villámkoalíciók sem kizárhatóak. Egy azonban biztos, a bolgár pártoknak az eddigieknél feltétlenül jobban kell teljesíteniük annak érdekében, hogy visszanyerjék a lakosság újbóli támogatását.

Milanov Viktor

Friss hírek