Továbbra is nagy gondok vannak az iráni gazdasággal, megoldás viszont nincs

Irán felülkerekedik az ország ellen bevezetett újabb amerikai büntetőintézkedések okozta nehézségeken – jelentette ki az iráni parlamentben Haszan Róháni elnök, akit az országot sújtó komoly gazdasági problémák miatt most első ízben hívtak meghallgatásra a törvényhozás elé.

A politikus öt évvel ezelőtti első megválasztása óta most először fordult elő, hogy a törvényhozásba hívták, hogy magyarázatot kérjenek az erőtlen gazdasági növekedés, a növekvő munkanélküliség, az infláció, illetve az üzemanyagárak emelkedésének okára. A képviselők arra is választ vártak, hogy az elnöknek milyen tervei vannak az ország fizetőeszköze, az iráni riál erős értékvesztésének megállítására. A riál értéke április óta 50 százalékot zuhant.

A Tasnim hírügynökség szerint az iráni elnöknek összességében a képviselők öt kérdésére kellett válaszolnia, de csak a szankciókkal kapcsolatos válaszát fogadták el, a másik négyet elvetették. A képviselők többsége arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kormány nem tesz eleget a gazdasági nehézségek orvoslására. A hatályos törvények szerint ha a törvényhozók többségét nem győzi meg az elnök válasza, akkor azt törvényszegésnek tekinthetik, és bíróságtól kérhetnek véleményt. A Reuters brit hírügynökség úgy tudja, hogy ez meg is történt.

Iránban a parlament elmozdíthatja az elnököt, de jelenleg nincs ilyen indítvány a parlament előtt.

Teherán, 2018. augusztus 28.
Haszan Róháni iráni elnök beszédet mond a parlament üléstermében, Teheránban 2018. augusztus 28-án. Róháni az országot érintő gazdasági nehézségekkel kapcsolatos kérdésekre válaszol a törvényhozóknak. Donald Trump amerikai elnök május 8-án jelentette be, hogy az Egyesült Államok egyoldalúan kilép az iráni atomszerződésből, és visszaállította az Irán energetikai, autóipari és pénzügyi ágazatát sújtó büntetőintézkedéseket. (MTI/EPA/Abedin Taherkenareh)

Róháni parlamenti meghallgatását élőben közvetítette a tévé. Az elnök úgy vélekedett, hogy a bajok a január elején kirobbant kormányellenes tüntetésekkel kezdődtek, amikor sokan az áremelkedések miatt az utcákra vonultak Irán vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatolláh-ellenes, a kormányt bíráló jelszavakat skandálva. Ezek a tüntetések késztették az amerikai elnököt arra, hogy májusban kilépjen a többhatalmi iráni atomalkuból. Éppen ezért Róháni arra kérte a képviselőket, hogy támogassák kormányát és ne szítsanak kormányellenességet.

A kérdésekre válaszolva  kifejtette: a gazdasági gondok válságos méreteket öltöttek, de ami ennél is rosszabb, hogy sok ember elvesztette hitét az ország jövőjében és erejében. Mint mondta, biztosítja az iráni nemzetet arról, hogy nem hagyják diadalmaskodni az Irán elleni amerikai összeesküvést.

A törvényhozás radikális képviselői azt szeretnék elérni, hogy Róháni alakítsa át a gazdasági csapatát, hogy jobban megvédje az országot a Donald Trump amerikai elnök által kivetett szankcióktól, és lecsillapítsa az iráni lakosság nyilvános elégedetlenkedését.

Az elnök parlamenti meghallgatásának előzménye az, hogy a minap a törvényhozás menesztette Maszud Karbaszián gazdasági és pénzügyminiszert, akinek felrótta, hogy nem volt képes megakadályozni a riál jelentős elértéktelenedését. Előzőleg a munkaügyi, szövetkezeti és szociális minisztert állították fel a székéből, a múlt hónapban pedig az elnöknek le kellett cserélnie a jegybank vezetőjét.

A képviselők most azt is számon kérték a kormányon, hogy miért nem hajtott végre reformokat a pénzügyi szektorban, továbbá felemlegették, hogy több mint két évvel azután, hogy Irán megkötötte a hat nagyhatalommal az atomalkut – korlátozta atomprogramját a nemzetközi szankciók feloldásáért cserébe – az iráni bankok még mindig nem férnek hozzá a globális pénzpiacokhoz.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/dpa/TASZSZ

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »