Irán megpróbálja megállítani a riál mélyrepülését

Irán enyhíti a devizapiaci szabályozást és a kötött árfolyamrendszerről áttér az irányított lebegtetésre, hogy így próbálja megállítani a nemzeti fizetőeszköz, a riál árfolyamának összeomlását – derült ki az iráni jegybank új elnökének nyilatkozatából, amely vasárnap hangzott el az állami televízióban.

Az amerikai elnök május 8-án jelentette be, hogy az Egyesült Államok egyoldalúan kilép az iráni atomszerződésből, és aláírta azt a rendeletet, amellyel 90, illetve 180 napos határidővel visszaállította az Irán energetikai, autóipari és pénzügyi ágazatát sújtó büntetőintézkedéseket. Első hullámban, közép-európai idő szerint kedd reggel hat órakor a pénzügyi tranzakciókra, a nyersanyagok importjára, az autó- és repülőgépipari vásárlásokra vonatkozó tilalom, három hónap múlva, novemberben pedig a kőolaj- és földgázipari ágazatot, valamint a jegybankot sújtó szankciók lépnek életbe.

A szankciók visszaállítása miatti aggodalmak hatására április óta dollárhoz viszonyított értékének felét veszítette el a riál, a vállalatok és a magánszemélyek viharos tempóban kezdték el vásárolni a keményvalutát, hogy megpróbálják kivédeni az amerikai szankciók hatását. A riál árfolyamának zuhanása és az infláció emelkedése szórványos demonstrációkat eredményezett, az üzérkedés és a korrupció ellen tüntetők kormányellenes jelszavakat skandáltak az utcákon.

A központi bank az „ellenségeket” okolta a riál leértékelődéséért, és 29 embert tartóztattak le olyan gazdasági bűncselekmények elkövetésének vádjával, amelyekért halálbüntetés is járhat. Vasárnap hét embert, köztük a jegybank előző nap leváltott, a devizapiacokért felelős alelnökét és öt devizakereskedőt vetettek börtönbe.

A Haszan Róháni államfő vezette illetékes állami bizottság vasárnap részlegesen feloldotta a külföldi valuták eladási tilalmát, és engedélyezte a váltóknak, hogy piaci árfolyamon adjanak el keményvalutát olyan célokra, mint például külföldi utazás. Ezzel visszavonta azt a rendelkezést, amellyel megtiltották a dollár eladását 42 ezer riál fölötti áron. A döntés hatására erősödött a riál árfolyama a nem hivatalos kereskedésben: míg szombaton egy dollárért 103 ezer riált, vasárnap már „csak” 98 500 riált kellett adni.

A testület emellett engedélyezte azt is, hogy a kőolajágazaton kívül tevékenykedő exportőrök keményvalutát adhassanak el importőröknek, valamint törölte az aranyra és a külföldi valutákra vonatkozó korlátozásokat. A létszükségleti cikkeket és gyógyszereket importáló vállalatok továbbra is államilag támogatott árfolyamon juthatnak hozzá keményvalutához.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »