Egyre agresszívabbá válnak a tervezett amerikai szankciók elleni tüntetések Iránban

Már negyedik napja szórványos tüntetések zajlanak Iránban a nehéz gazdasági kilátások miatt, aktivisták egy csoportja szombaton a Teherántól nyugatra fekvő Estehard városának egyik vallási iskoláját is megtámadta – számolt be a tiltakozó akciókról a Farsz iráni hírügynökség és a közösségi média.

A nap folyamán tüntetők százai vonultak az utcákra Irán nagyvárosaiban, a többi között Teheránban, Iszfahánban, illetve Karadzsban, hogy a magas infláció ellen tiltakozzanak, amelyet részben a riál elértéktelenedése okoz. Az iráni fizetőeszköz mélyrepülését az augusztus 7-én ismételten életbe léptetni tervezett amerikai szankciók kiváltotta félelmek táplálják.

A közösségi hálón megjelent videofelvételek szerint Teheránban tüntető aktivisták azt skandálták: „halál a diktátorra”. A felvételeket azonban nem sikerült független forrásból ellenőrizni. A teheráni vezetés a videókat száműzetésben élő irániak propagandájának nevezte, amelyet az Egyesült Államok, Izrael és Szaúd-Arábia pénzel. A külföldi médiának tilos előre be nem jelentett iráni tüntetéseken forgatnia.

Amir Chakhmaq mecset Iránban

A teheráni belügyminisztérium elismerte a tiltakozó akciók tényét, de azokat csupán elégedetlenkedők kisebb gyülekezeteinek minősítette.
Az év eleji és a júniusi tüntetéseket követően ez már a harmadik tiltakozási hullám az idén Iránban. Szakértők megjegyzik, hogy ezek a – magas árak, gyakori áram- és vízhiány, valamint kormányzaton belüli korrupció miatti – akciók idővel kormányellenes jellegűvé alakulnak át.

Mintegy 500 tüntető szombaton megpróbált betörni az estehardi Amír al-Momenin nevű Korán-iskolába, amelyet fel akartak gyújtani – jelentette a Farsz Hodzsateszlam Hindiánira, a medresze igazgatójára hivatkozva. Hindiáni szerint a támadók rendszerellenes dalokat énekeltek. A vallási iskolásoknak sikerült elbarikádozniuk a bejárati ajtókat. Az akció résztvevőit a rendőrség különleges egységei elűzték, s többeket közülük őrizetbe vettek – tette hozzá a vallási iskola igazgatója az Iráni Forradalmi Gárdához közel álló hírügynökségnek nyilatkozva.

Donald Trump amerikai elnök május 8-án bejelentette: országa kilép az iráni nukleáris programról 2015-ben aláírt többhatalmi megállapodásból, és újra életbe lépteti az úgynevezett atomalku ratifikálásakor felfüggesztett szankciókat az iszlám köztársasággal szemben.
Trump egyben figyelmeztette az Egyesült Államok partnereit, hogy november 4-ig hagyjanak fel az iráni olajvásárlásokkal, különben pénzügyi szankciókkal kell számolniuk. Róháni és az iszlám köztársaság több magas rangú tisztségviselője, valamint az iráni Forradalmi Gárda is kilátásba helyezte, hogy elvágják a Perzsa- (Arab-) öböl menti országokból induló olajszállító tankhajók útját a Hormuzi-szorosban, ha Washington megakadályozná az iráni olajexportot.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »