Kína Szenegál segítségével kerülheti meg az amerikai vámokat

Hszi Csin-ping kínai elnök a hétvégén Szenegálban tett látogatást, és elmondása szerint sikerült „gyümölcsöző megállapodásokat” kötnie a nyugat-afrikai ország vezetőjével, Macky Sallel. A lépés segíthet Kínának, hogy – az egyre szigorúbb amerikai vámintézkedések ellenére – hozzáférhessen az Egyesült Államok piacához.

A szombaton kezdődött, kétnapos látogatás keretében Hszi nemcsak hivatali partnerével, hanem Mahammed Dionne szenegáli miniszterelnökkel is találkozott.

A kétoldalú megbeszéléseket követően a nyugat-afrikai ország – a régió országai közül elsőként – aláírta, hogy elkötelezi magát a kínai Egy Övezet – Egy Út kezdeményezés mellett, amely az Ázsia, Afrika és Európa összekötését célzó dollármilliárdos projektekkel akár a globális fejlődés motorja is lehet majd.

Hszi Csin-ping kínai és Macky Sall szenegáli elnök közös sajtótájékoztatója a dakari palotában 2018. július 21-én. Tíz év után ez volt az első alkalom, hogy egy kínai vezető a nyugat-afrikai országba látogatott. A találkozón a két ország kereskedelmi megállapodást írt alá. (EPA / STR)

A 2013-ban útjára indított „új selyemút” (Egy Övezet – Egy Út) kezdeményezésnek köszönhetően rohamosan nő a kínai gazdasági tevékenység az afrikai partoknál. Mégis, a mindössze 16 millió lakossal büszkélkedő Szenegál furcsa választásnak tűnhet, lévén Nigéria (a kontinens legnagyobb gazdasága) szintén a nyugat-afrikai régióban található.

Azonban Ibrahima Diong kínai ügyekért felelős szenegáli miniszter szerint az ország elhelyezkedése különösen vonzó Kína számára, mondván „bármely olyan kínai vállalat számára, amely exportálni kíván az Egyesült Államokba, nem találhat jobb helyet Szenegálnál”, lévén az ország az afrikai kontinens legnyugatibb csücskében helyezkedik el, azaz legközelebb az USA-hoz.

A két ország 2016-ban indította el az átfogó stratégiai együttműködést, amelynek köszönhetően az utóbbi években igen gyorsan (és pozitív irányba) fejlődött a kapcsolatuk. Kína jelenleg Szenegál második legnagyobb kereskedelmi partnere Franciaország után.

  • A kínai befolyás mindenhol erősödik

Hszi szenegáli látogatása az afrikai kontinensen tett körútjának első állomása volt. Hétfőn Ruandába utazott, majd részt vesz a Dél-afrikai Köztársaságban tartott BRICS csúcstalálkozón, végül pedig Mauritiusra is ellátogat. A kínai elnök a múlt héten az Egyesült Arab Emírségekben járt.

Bár Szenegál az első olyan nyugat-afrikai ország, amely az Egy Övezet – Egy Út kezdeményezés részeként folytat partnerséget Kínával, az ország által létrehozott befektetési és infrastrukturális projektek gombaként szaporodnak a régióban. A múlt héten például Nigéria fővárosában, Abujában nyílt meg egy Kína által épített vasúti hálózat, amely jelentősen hozzájárul az ország infrastruktúrájának fejlesztéséhez.

Kapcsolódó cikkeink:

Diong rámutatott arra, hogy Szenegál már csak azért is kedvező hely a kínai üzleti tevékenység folytatása szempontjából, mert itt stabil demokrácia van. Hozzátette, hogy Szenegál már az olaj- és gázkészletek megalapozott exportőre az ázsiai országba, lehetővé téve Kína számára, hogy másfajta kapcsolatot is kialakítson az afrikai országgal. „Bár Kínának szüksége van néhány termékre, nem pusztán olyan kapcsolatot akar, ami csak és kizárólag árucikkek kereskedelméből áll” – mondta. Hozzátette, hogy „az afrikaiak rendkívül pragmatikusak” az üzleti döntéseik során, és már nem korlátozzák őket a gyarmati kapcsolatok.

Diong úgy látja, hogy az Afrika-szerte tapasztalt kínai befolyás a változó geopolitikai rend egyik tünete, különösen most, hogy a globális média figyelme főként az Egyesült Államok és Oroszország kapcsolatára irányul.

„Az afrikaiak szeretik a kínai történetet. A pénzen túl Kínát sok afrikai ország példaképnek tekinti, ezáltal pedig arra törekszenek, hogy minél inkább hasonlítsanak rá” – fogalmazott.

Forrás: CNBC / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »