Indul a pénzügyi elvándorlás: több száz állást veszít London

Több száz állást készül Londonból az Európai Unió más pénzügyi központjaiba telepíteni a JP Morgan még a brit EU-tagság megszűnése előtt.

Az amerikai bankóriás legnagyobb európai részlege Londonban működik. Daniel Pinto, a JP Morgan befektetési üzletágának elnöke azonban szerdán egy szaúd-arábiai üzleti rendezvényen a BBC idézete szerint kijelentette: a cég fontolóra vette több száz londoni munkahely áttelepítését Dublinba, Frankfurtba és Luxemburgba. A BBC értesülése szerint a JP Morgan Londonból áttelepítendő állásainak száma ötszáz és ezer között lehet.

Pinto kijelentette: már rövid távon több száz embert át kell helyezni az európai érdekeltségekhez, mivel a cégnek a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folytatandó tárgyalások lezárulásának másnapjától készen kell állnia a működésre az új körülmények között, “aztán majd megnézzük, hogy hosszú távon hány emberről lesz szó”.

Jamie Dimon, a JP Morgan elnök-vezérigazgatója már a brit EU-tagságról tavaly júniusban tartott – a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert – népszavazás előtt kijelentette, hogy a cég akár négyezer londoni munkahelye is veszélybe kerülhet. Bővebben

Nem a JP Morgan az egyetlen

A JP Morgan londoni központjában jelenleg 16 ezren dolgoznak, de a ház csak az egyike a Cityben megtelepült óriási pénzügyi munkaadóknak. A City pénzügyi szolgáltatási központja közvetlenül 350 ezer, közvetve ennél kétszer több alkalmazottat foglalkoztat – többet, mint ahányan a legfőbb kontinentális riválisnak tartott Frankfurtban összesen laknak.

Az utóbbi időszakban más nagy bankcsoportok is jelezték, hogy a brit EU-tagság megszűnésére készülve terveket dolgoztak ki több száz vagy több ezer munkahely áttelepítésére Londonból más európai pénzügyi központokba. A Deutsche Bank a minap közölte, hogy négyezer citybeli állást is elvihet máshová; ez a cég londoni alkalmazotti állományának a fele. Hasonló tervekről számolt be a Goldman Sachs és a Barclays is.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A londoni pénzügyi szolgáltatók elsősorban attól tartanak, hogy a brit EU-tagság megszűnése után elveszíthetik passporting-jogaikat. A passporting az euróövezeti piacokra szóló szolgáltatásnyújtási engedélyek rendszerét jelenti. Az Európai Bizottság álláspontja szerint a londoni pénzügyi szektor befektetési szolgáltatásokat nyújtó vállalatai elveszíthetik ezeket a jogosítványaikat, ha Nagy-Britannia tagsága az EU egységes belső piacán megszűnik.

A brit kormány már korábban jelezte, hogy az EU-tagság megszűnése után nem kívánja fenntartani Nagy-Britannia tagságát az Európai Unió egységes belső piacán sem, mivel – a hivatalos érvelés szerint – e tagsághoz olyan feltételeket kellene teljesíteni, mintha a brit EU-tagság meg sem szűnne.

Londoni pénzügyi elemzők szerint a passporting-jogok elvesztése súlyos veszteségeket okozna a City pénzügyi központjának. Az Oliver Wyman globális vállalati tanácsadó cég modellszámításai szerint például a legrosszabb forgatókönyvek megvalósulása esetén az EU-piachoz kötődő citybeli üzleti aktivitás 40-50 százalékkal zuhanna. A ház szerint ennek szélsőértékhatása 38 milliárd font (14 ezer milliárd forint) bevételkieséssel és 75 ezer munkahely megszűnésével járhat a Cityben.

Nemrégiben a Bank of England – a brit jegybank – kormányzója, Mark Carney is hangsúlyozta a londoni City fontosságát. Carney egy üzleti rendezvényen felszólalva elmondta: a pénzügyi szolgáltatási szektor a brit hazai össztermék (GDP) 7 százalékát adja, egymillió alkalmazottat foglalkoztat, és évente 70 milliárd font (26 ezer milliárd forint) adót fizet. Ez a brit költségvetés teljes adóbevételének 11 százaléka.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek