Ez lenne az első komoly pofon a Brexit után

  • Több ezer munkahely kerülne veszélybe a JP Morgan londoni befektetési részlegénél és egyéb nagy-britanniai kiszolgáló egységeinél, ha Nagy-Britannia az EU-tagságról kiírt, három hét múlva esedékes népszavazás eredményeként kilépne az unióból.
  • Erről beszélt a legnagyobb amerikai pénzügyi szolgáltató csoport vezérigazgatója.
  • Jamie Dimon, aki George Osborne brit pénzügyminiszterrel együtt vett részt egy üzleti fórumon a JP Morgan délnyugat-angliai szolgáltatási részlegénél Bournemouth-ban.
  • Kijelentette: Brexit esetén – vagyis ha Nagy-Britannia kilép az EU-ból – a JP Morgan nem tudná ugyanazt az üzletmenetet folytatni Londonban, mint most, és ez állásokat is érintene.

Több ezer munkahely kerülne veszélybe a JP Morgan londoni befektetési részlegénél és egyéb nagy-britanniai kiszolgáló egységeinél, ha Nagy-Britannia az EU-tagságról kiírt, három hét múlva esedékes népszavazás eredményeként kilépne az unióból – mondta pénteken a legnagyobb amerikai pénzügyi szolgáltató csoport vezérigazgatója.

Jamie Dimon, aki George Osborne brit pénzügyminiszterrel együtt vett részt egy üzleti fórumon a JP Morgan délnyugat-angliai szolgáltatási részlegénél Bournemouth-ban, kijelentette: Brexit esetén – vagyis ha Nagy-Britannia kilép az EU-ból – a JP Morgan nem tudná ugyanazt az üzletmenetet folytatni Londonban, mint most, és ez állásokat is érintene. “Nem tudom, hogy ezer vagy kétezer munkahelyről lenne-e szó, de lehet akár négyezer munkahely is” – fogalmazott a JP Morgan vezetője, a cég nagy-britanniai telephelyein Brexit esetén valószínűleg megszűnő munkahelyek számára utalva.

A JP Morgan londoni központjában jelenleg 16 ezren dolgoznak.

Dimon szerint ha Nagy-Britannia kilép az EU-ból, a JP Morgan számára nem maradna egyéb választás, mint teljes londoni üzleti modelljének átszervezése. A JP Morgan londoni részlege jelenleg akadálytalanul nyújthatja befektetési, kereskedelmi és egyéb szolgáltatásait a kontinentális EU-gazdaságokban honos ügyfeleinek, de Brexit esetén ezt a tevékenységi kört nem tudná maradéktalanul Londonból ellátni, az unióban maradó országok ugyanis kereskedelmi ellenlépéseket tehetnek Londonnal szemben, még akkor is, ha ez az ő érdekeiket sem szolgálná – tette hozzá.

George Osborne pénzügyminiszter ugyanezen a rendezvényen megtévesztésnek nevezte a Brexit-párti tábor azon érvelését, hogy Nagy-Britannia munkahelyek kockáztatása nélkül kiléphetne az Európai Unióból. Osborne szerint csak a brit szolgáltatási szektorban 400 ezer állás kerülne veszélybe.

A londoni pénzügyi szektor kilátásait terhelő Brexit-kockázatokra szakértők és nemzetközi pénzügyi szervezetek is felhívták már a figyelmet.

Az Egyesült Államok nyolc egykori pénzügyminisztere – George Shultz, Michael Blumenthal, Robert Rubin, Lawrence Summers, Paul O’Neill, John Snow, Henry Paulson és Timothy Geithner – a The Times című tekintélyes konzervatív brit napilapban nemrégiben megjelent közös levelében azt írta, hogy Nagy-Britannia kilépése az EU-ból megkérdőjelezhetné London globális pénzügyi központként betöltött szerepét. A brit EU-tagság ugyanis lehetővé teszi a Londonban működő pénzügyi szolgáltató csoportoknak szolgáltatásaik forgalmazását egész Európában, anélkül, hogy külön-külön mindegyik EU-tagországban egyedi engedélyért kellene folyamodniuk a helyi felügyeleti hatóságokhoz.

Ha Nagy-Britannia kilép az EU-ból, London nem tekinthetné magától értetődőnek elsődleges globális pénzügyi központként betöltött szerepét, hiszen nem szolgálna többé az uniós pénzügyi szolgáltatási piacra nyíló kapuként – fogalmaztak a volt amerikai pénzügyminiszterek.

Nem sokkal később a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ugyanezt állapította meg Nagy-Britanniáról összeállított új országjelentésében. Az IMF szerint Brexit esetén London globális pénzügyi szolgáltatási központként betöltött szerepe eróziónak indulhat, mivel a City pénzügyi szektorának cégei elveszíthetik az unió belső piacához kötődő szolgáltatásnyújtási engedélyüket, és az euróalapú tranzakciós forgalom jelentős része idővel a kontinensre helyeződhet át Londonból.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Jövő héten találkozik Erdogan és Putyin

Az orosz elnök szíriai különmegbízottja és a török elnöki szóvivő csütörtökön megállapodott arról, hogy Ankara és Moszkva továbbra is együttműködik Szíria területi épségének ügyében. Erdogan jövő hétfőn Szocsiban Vlagyimir Putyin orosz elnökkel fog tárgyalni Szíria ügyében.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás