Koskull: Még legalább öt évig nem lesz Brexit

A skandináv régió legnagyobb bankjának vezérigazgatója szerint az EU-nak fel kell készülnie arra a lehetőségre, hogy akár egy fél évtizedbe is beletelhet, mire Nagy-Britannia véghezviszi a kiválást az Unióból.

A Nordea Bank vezetője, Casper von Koskull elmondta egy szombati interjúban, hogy a Brexitet, mely alapjaiban rengette meg az EU-t, továbbra is „rengeteg bizonytalanság” övezi.

„Úgy gondolom, a procedúra elindítása maguknak a briteknek is nagy meglepetést okozott. Most aztán elképzelhető, hogy a folyamat három, négy vagy esetleg öt évet is igénybe fog venni.” Mivel még mindig nem született egyértelmű ütemterv a Brexitre, Koskull szerint az indítás akár két évig is eltarthat.

A szakadék napról napra szélesedik aközött, hogy Nagy-Britannia mit akar, és hogy az EU mit hajlandó ebből megadni. A szigetország elsődleges célja továbbra is az, hogy megakadályozzák a szabad munkaerő-áramlást anélkül, hogy elveszítenék a hozzáférést az egységes piachoz. Az Unió ezt messzemenő túlzásnak tartja. Tomas Prouza, a cseh kormány EU-ügyekért felelős államtitkára múlt héten például odáig ment, hogy Nagy-Britannia jelenlegi javaslatait „teljes mértékben irreálisnak” bélyegezte.

Az EU vezetői legközelebb szeptember 16-án, a pozsonyi csúcstalálkozón vitatják meg az ügyet. Ez lesz az első esemény Nagy-Britannia 1973-as csatlakozása óta, amin a szigetország nem képviselteti magát.

  • Korábbi cikkeink a témában:

Forrás: Bloomberg

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »