Benjámin Netanjahu miniszterelnök és a rendőrség példátlanul nyíltan összecsapott a hétvégén a médiában a kormányfő elleni korrupciós nyomozással összefüggő "szivárogtatáscunami" miatt.
Read More »Veszélyzónák
Damaszkusznak nem tetszik a török invázió
A szíriai külügyminisztérium az állami sajtóban megjelent közleményében a nemzetközi jog megsértésének nevezte azt, hogy csütörtök este az ország lázadók uralta északnyugati felébe török katonai járművek érkeztek a Bab el-Hava határátkelőhelyen keresztül.
Read More »Az iráni atomalku elengedhetetlen a Közel-Kelet stabilitásához
Irán, valamint az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország Teherán atomprogramjáról 2015. július 14-én Bécsben kötött átfogó megállapodást. Az egyezmény értelmében dollármilliárdokkal enyhítették az Irán elleni szankciókat. Cserébe Teherán korlátozta nukleáris programját.
Read More »A világ nem örül Trump új iráni stratégiájának
Ha a kongresszus nem fogadja el az elnök által javasolt, új szankciókkal is járó stratégiát, akkor lényegében nem tud mit tenni - Donald Trump ugyanis közölte: akkor ő felmondja az Egyesült Államok részvételét az egyezményben.
Read More »Vasárnap háborús övezetté válhat Irak északi része
Az iraki ultimátum szerint a pesmerga tagjainak át kell adniuk a kormányerőknek a K-1 nevű légibázis és a kormányzóság összes olajmezője fölötti ellenőrzést, és be kell szolgáltatniuk az Iszlám Állam dzsihadista szervezettől szerzett hadizsákmányukat.
Read More »Nem támad, csak tisztogat az iraki haderő Kirkukban
Cáfolta az iraki hadsereg pénteken azokat a sajtóértesüléseket, hogy hadműveletet indított kurd erők ellen Kirkuk tartományban - tájékoztatásuk szerint csupán "tisztogató" műveleteket hajtanak végre az Iszlám Állam dzsihadistáitól visszafoglalt területeken.
Read More »Kína is kiáll az iráni atomalku mellett
Kína pénteken felszólította az Egyesült Államokat, hogy ne mondja fel a nagyhatalmak és Irán között 2015 nyarán létrejött atomegyezményt. Donald Trump amerikai elnök a nap folyamán nyilatkozik a megállapodás sorsáról.
Read More »Megindult az iraki hadsereg a kurdok ellen
Az iraki kormányerők pénteken megkezdték hadműveleteiket a kurdok ellen Kirkuk tartományban - közölte az AFP hírügynökséggel a hadsereg egyik tábornoka.
Read More »A cseh elnök kommandósokat küldene Kim Dzsong Unra
Milos Zeman cseh államfő szerint nem valószínű, hogy Donald Trump amerikai elnök Észak-Koreának címzett fenyegetései, illetve a rezsim elleni gazdasági szankciók megoldhatják azt a helyzetet, amelyet Kim Dzsong Un politikája teremt.
Read More »Tűzszünetet kötöttek lázadócsoportok Szíriában
Mohammed Allus, az egyik legnagyobb lázadócsoport, az iszlamista Dzsejs al-Iszlam szóvivője szerint a megállapodás megkötését esetükben legfőképp azt indokolta, hogy a Damaszkusz déli részén élőknek ne kelljen elhagyni otthonaikat az esetleges harcok következtében.
Read More »Megbékélt a Fatah és a Hamász, aláírták a megállapodást
Az egyiptomi állami sajtóközpont közleménye szerint a felek megállapodtak, hogy a Hamász december 1-jéig átadja a Palesztin Hatóságnak a teljes ellenőrzést a Gázai övezet felett.
Read More »A kurdisztáni vezetés békülékenyebb hangot ütött meg Bagdaddal
Az iraki Kurdisztán vezetői csütörtökre virradóra kiadott közleményükben jelezték: készek tárgyalni a bagdadi központi kormánnyal a kurdisztáni repülőterek, határátkelők és bankok helyzetéről.
Read More »Az amerikaiak kétharmada szerint Trump csak rontott az észak-koreai helyzeten
Az amerikaiak kétharmada úgy gondolja, hogy Donald Trump amerikai elnök harcias retorikája rontott a helyzeten az észak-koreai konfliktusban - derül ki egy szerdán bemutatott felmérés adataiból.
Read More »Lőgyakorlatot tartott Amerika a Koreai-félsziget felett
Ismét B-1B Lancer típusú amerikai stratégiai bombázók repültek át dél-koreai és japán harci gépek kíséretében a Koreai-félsziget fölött kedd éjszaka. Mindeközben Donald Trump amerikai elnök és vezető munkatársai megvitatták az Észak-Koreának adható lehetséges válaszokat.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.