Jelentősen visszaestek az önhatalmúlag kikiáltott kalifátus pénzügyi forrásai 2014 közepe óta, amikor a dzsihadisták bankokat, olajkutakat, egész áruházakat foglaltak el és földeket sajátítottak ki.
Read More »Veszélyzónák
Kína felfüggeszti az észak-koreai szén importját
A pekingi kormány mostanáig nem mutatta jelét annak, hogy hathatósabban fel kívánna lépni Phenjannal szemben, most azonban bejelentettek egy komoly gazdasági szankciót.
Read More »A törökök miatt nincs zárónyilatkozat az asztanai tárgyalásokról
Bassár Dzsaafari, a szír kormány képviselője, Szíria ENSZ-nagykövete a lázadókat hibáztatta amiatt, hogy a tárgyalásokon nem született új megállapodás. A megbeszélések ugyanis a tervezetthez képest egy nappal később, csütörtökön kezdődtek a felkelők tárgyalóinak késői érkezése miatt.
Read More »Befejeződött Báb felszabadítása
Befejeződött az Iszlám Állam nevű terrorszervezet második legfontosabb szíriai központjának, Báb városának a felszabadítása - írta a legfőbb török kormánypárti napilap, a Sabah csütörtökön Hulusi Akar török vezérkari főnök szavaira hivatkozva.
Read More »Uniós pénzből épül a bolgár-török határrendszer
A bolgár-török határon létesített beton védőfalat, illetve szögesdrótkerítést az EU belbiztonsági alapjának forrásaiból integrált megfigyelési rendszerré alakítják és szenzoros érzékelő berendezésekkel bővítik.
Read More »A Brexit után nem lesz, aki visszafogja a brit légszennyezést
Az Európai Bizottság egy utolsó figyelmeztetést adott ki Nagy-Britannia felé a légszennyezési normák megsértéséért - a légszennyezettség 16 körzetben haladja meg folyamatosan a határértékeket, többek között London, Birmingham, Leeds és Glasgow városokban.
Read More »Tunézia nem akar menekülttáborokat
Tunézia nem támogatja azt a felvetést, hogy menekülttáborokat alakítsanak ki területén a Földközi-tengerből kimentett emberek elhelyezésére - jelezte az észak-afrikai ország miniszterelnöke egy keddi német lapinterjúban, Angela Merkel kancellárral folytatandó megbeszélése előtt.
Read More »Észak-Korea szerint csak szuverenitását védi rakétatesztjeivel
Észak-Korea visszautasította az ENSZ Biztonsági Tanácsának állásfoglalását, és kizárólag önvédelmi jellegűnek nevezte rakétatesztjeit kedden, amelyekhez szuverén államként "joga van".
Read More »HRW: szisztematikusan használtak vegyi fegyvereket Aleppo ostrománál
Ole Solvang, a HRW szükséghelyzeti helyettes igazgatója egy interjúban elmondta: az, ahogy a vegyifegyver-támadások követték a frontvonalat, azt mutatja, hogy lényegi elemét képezték az offenzívának.
Read More »A francia elnökválasztásba is elkezdtek belepiszkálni az oroszok
A jelenleg legesélyesebbnek számító francia elnökjelölt, Emmanuel Macron a pártfőnöke, Richard Ferrand szerint az orosz média álhíreinek célpontja lett és a párt számítógépes hálózatát is folyamatosan támadások érik.
Read More »Összehívják az ENSZ BT-t Észak-Korea rakétakísérlete miatt
Az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea vasárnap kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsának sürgős összehívását azért, mert Észak-Korea ballisztikus rakétát indított a Japán(Keleti)-tenger irányában.
Read More »Rakka felszabadítására készülnek a törökök
Törökország szíriai katonai beavatkozásának végső célja, hogy el-Báb után a Rakkát is magában foglaló határ menti régió is felszabaduljon az Iszlám Állam dzsihadista szervezet uralma alól - jelentette ki vasárnap Recep Tayyip Erdogan török államfő.
Read More »Szíriai béketárgyalások: Megvan az ellenzéki delegáció
A szíriai ellenzék bemutatta vasárnap Rijádban azt a 21 fős küldöttségét, amely részt vesz az ENSZ égisze alatt február 20-án Genfben kezdődő béketárgyalásokon.
Read More »Újabb rakétatesztet hajtott végre Észak-Korea
A japán kormány kabinettitkára bejelentette, hogy nyílt provokációnak tartja a rakétakísérletet éppen abban az időpontban, amikor az amerikai-japán csúcstalálkozó zajlik.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.