Tűzszünetet kötöttek lázadócsoportok Szíriában

A szíriai főváros, Damaszkusz déli részére kiterjedő tűzszüneti megállapodást kötöttek egymással csütörtökön szíriai lázadócsoportok az egyiptomi fővárosban – jelentette csütörtökön a helyi sajtó.

A fegyvernyugvási egyezmény helyi idő szerint csütörtök déltől lépett életbe.

„Előzetes megállapodásra jutottunk annak érdekében, hogy tűzszünet és a feszültségmentesítési övezetekről szóló megállapodás lépjen életbe a térségben” – közölte Mohammed Allus, az egyik legnagyobb lázadócsoport, az iszlamista Dzsejs al-Iszlam szóvivője, aki hozzátette, hogy az egyezményre vonatkozó részleteket várhatóan a közeljövőben dolgozzák ki.

A szóvivő szerint a megállapodás megkötését esetükben legfőképp azt indokolta,  hogy a Damaszkusz déli részén élőknek ne kelljen elhagyni otthonaikat  az esetleges  harcok következtében.

Az egyezség magában foglalja a főbb átkelőpontok megnyitását és célja elejét venni annak, hogy az ellenzékiek fellegvárának számító Kelet-Gúta térségében élők otthonaik elhagyására kényszerüljenek – írta az al-Ahrám című egyiptomi állami lap. Damaszkusz egyelőre nem kommentálta a hírt.

Az Oroszország támogatta szíriai kormányerők és a velük szövetséges síita milíciáknak az elmúlt évben az ország számos részén sikerült kiszorítaniuk a lázadókat a főbb városokból.

Csütörtökön a Szíriában kiterjedt aktivistahálózattal rendelkező Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű szervezet jelentette, hogy a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erőknek és szövetségeseiknek sikerült elvágniuk az összekötő utat az általuk ostromlott, az Iszlám Állam Deir-ez-Zór tartományi erősségének számító el-Majádín és az iraki határ közelében található Abu Kamal város között.

Az OSDH ezenkívül beszámolt arról is, hogy az elmúlt három napban a dzsihadista szervezet mintegy ezer harcosa érkezett erősítésként Deir-ez-Zór tartományba, hogy a szíriai kormányerők ellen harcoljon.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AP/dpa/EFE/Reuters

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »