Az európai vezetők szembemennek Trumppal, kitartanak az atomalku mellett

Nagy-Britannia és Németország továbbra is kiáll az iráni nukleáris fejlesztési programról kötött többhatalmi megállapodás mellett – közölte vasárnap a londoni miniszterelnöki hivatal, miután Theresa May brit kormányfő és Angela Merkel német kancellár telefonos egyeztetést tartott a kérdésről.

Donald Trump amerikai elnöknek vasárnapig kellett volna aláírnia a háromhavonta esedékes igazolást arról, hogy Irán betartja a szerződésben foglaltakat, Trump azonban már pénteken bejelentette, hogy nem hajlandó aláírni az új igazolást. Az amerikai elnök nem mondta ugyan fel a Teheránnal kötött egyezményt, de elutasította annak jelenlegi formáját, arra hivatkozva, hogy Irán nem tartja be a megállapodás “szellemiségét”. Trump felhatalmazta az amerikai pénzügyminisztériumot, hogy léptessen életbe újabb szigorú szankciókat Teheránnal szemben.

A Downing Street szóvivőjének tájékoztatása szerint Theresa May és Angela Merkel vasárnap telefonos megbeszélést tartott Trump döntéséről, és egyetértettek abban, hogy Nagy-Britannia és Németország továbbra is szilárd elkötelezettséggel kiáll az iráni nukleáris megállapodás fenntartása mellett.

A brit miniszterelnök és a német kancellár egyetértett abban is, hogy a nemzetközi közösségnek együttes fellépéssel kell szembeszállnia a térséget destabilizáló iráni tevékenységgel, és együttesen kell megoldást találni a ballisztikus rakéták fejlesztésére irányuló iráni program keltette aggályokra. May és Merkel megállapodott arról, hogy e kérdéseket a jövő héten esedékes brüsszeli EU-csúcs is megvitatja – közölte a londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője.

Trump bejelentése óta ez a második európai többhatalmi állásfoglalás az iráni atomprogram ügyében.

Az amerikai elnök pénteki döntése után néhány órával a brit, a német és a francia kormány közös közleményben tudatta: továbbra is elkötelezetten vallja, hogy az Iránnal kötött egyezményt az összes aláíró országnak maradéktalanul végre kell hajtania, mert ezt diktálja az érintett hatalmak közös nemzetbiztonsági érdeke.

A Downing Street által péntek este ismertetett közös deklaráció szerint az iráni nukleáris egyezmény tizenhárom évi diplomáciai munka eredménye, és megkötése jelentős lépés volt annak megakadályozására, hogy Irán a nukleáris fejlesztési programot katonai célok szolgálatába állítsa.

A brit, a német és a francia kormány a közös közleményben felhívta a figyelmet arra, hogy az egyezményt az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag elfogadott határozatban hagyta jóvá, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség pedig hosszú távú megfigyelési programja alapján ismételten igazolta, hogy Irán eleget tesz az egyezményben foglaltaknak.

Kapcsolódó cikkünk: Az iráni atomalku elengedhetetlen a Közel-Kelet stabilitásához

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Jó esély van ma egy tőzsdei Fekete Péntekre

Tegnap közel 1.200 pontot esett az amerikai Dow Jones, annak ellenére, hogy az index napközben még próbálkozott az emelkedéssel. Az éjjel újabb negatív hírek érkeztek a koronavírussal kapcsolatban, így ma is -600 pontos nyitás várható, ráadásul jön a hétvége, ami tovább erősítheti a kockázatkerülést a piacokon.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás