Amerika kereskedelmi képviselői hivatali idejük alatt többet utaznak az országon belül, mint külföldre.
Read More »Európán kívül
Kanada újra megnyitotta dakkai követségét
Kanada ismét megnyitotta nagykövetségét Bangladesben. A külképviselet bezárása szorosan kapcsolódott az Egyesült Államok hasonló lépéséhez, amit a terrorfenyegetettség növekedésével indokoltak.
Read More »Kínai óriás sárba ragadt
A megkérdezett száz közgazdász szakemberből 53 úgy gondolta, hogy az év hátralevő részében az infláció gyorsulni fog.
Read More »Kirúgnak egy csomó kémet
A rendszerelemzők számának 90 százalékos csökkentése szerepel a tervek között.
Read More »Utálják egymást a japánok és a kínaiak
A kínai és a japán lakosság körében az ellenséges érzületek egyértelmű forrása a Peking és Tokió közötti szigetvita. Tíz emberből kilenc mindkét országban ellenszenvvel viseltetik a másik nemzet iránt - derült ki egy csütörtökön ismertetett kínai-japán közös felmérésből.
Read More »Emberek között is terjed az új madárinfluenza?
Egy kínai tanulmány szerint minden valószínűség szerint megtörtént az első olyan eset az országban, mely során a március óta már több mint 40 halálesetet okozó H7N9 madárinfluenza-vírus közvetlenül emberről emberre terjedt.
Read More »Erősödik a kínai export
A vártnál erősebb júliusi külkereskedelmi adatokat ismertetett a kínai fővámhivatal csütörtökön. Az export éves összehasonlításban 5,1 százalékkal bővült, míg az import 10,9 százalékkal emelkedett.
Read More »Hűtlen kezelés miatt mentették fel a panamai ombudsmant
A panamai törvényhozás hétfőn felmentette Patria Portugal ombudsmant hűtlen kezelés miatt.
Read More »Emberrablás egy amerikai marihuánafarmon
Két észak-kaliforniai férfi elrabolt egy 15 éves lányt és napokig egy koporsószerű dobozban tartották.
Read More »Eloszlatná az atomprogram körüli kétségeket Irán új elnöke
Az új Iráni elnök elkötelezett a nyugattal való kapcsolatfelvételben és újrakezdené a szünetelő tárgyalásokat, célja, hogy eloszlassa az atomprogram körüli kétségeket.
Read More »Újabb vérontás Irakban
Hat autóba rejtett pokolgép robbant kedden Irakban. A merényletekben huszonheten vesztették életüket és közel nyolcvanan sebesültek meg. A biztonsági erők rajtaütésekbe kezdtek.
Read More »Kiengedtek egy aktivistát Szaúd-Arábiában
Kegyelmet kapott egy polgár- és politikai jogi aktivista a szaúdi királytól. Hivatalos információt egyelőre nem közöltek, így az sem tudni, milyen feltételekkel engedték ki a férfit.
Read More »Forrósodik a helyzet Jemenben
Miután az USA pénteken arra kért több nyugati országot is, hogy zárják be jemeni képviseleteiket, most saját állampolgárait szólította fel, hogy azonnal hagyják el az országot, a jemeni kormány szerint ugyanis nagyszabású támadás várható a böjt után. Eközben újabb dróntámadás történt, immáron tizenhétre növelve az elmúlt egy hét áldozatainak számát.
Read More »Megkezdődött prostikkal hancúrozó bírók felelősségre vonása
Beosztásukból felmentették és kizárták a kommunista pártból az örömlányokkal levideózott két sanghaji bírót és a városi bíróság fegyelmi irodájának munkatársát, egy bíró párttagságát pedig felfüggesztették. A sanghaji felsőbb bíróság kezdeményezte valamennyiük elbocsátását - jelentette a kínai média szerdán.
Read More »