Napelemmel látják el a Fehér Házat

Illetékesek csütörtökön megerősítettek a hírt, miszerint a héten megkezdték a napelemek felhelyezését a Fehér Ház tetejére – adja hírül a The Washington Post. Barack Obama ezzel három éves adósságát törleszti, ugyanis még 2010-ben tett ígéretet arra, hogy az elnöki otthon is csatlakozni fog a napenergiát hasznosító háztartások táborához.

Az intézkedés csupán egyike az Obama-adminisztráció azon intézkedéseinek, melyek a szövetségi kormányzat megújuló energia-felhasználásának arányát hivatottak növelni az üvegházhatásért felelős gázok kibocsátásával szemben. Úgy tűnik, a napelemek felhelyezéséért lobbizók elérték céljukat – az egyik vezető aktivista szavaival élve „jobb később, mint soha” -, hiszen egy felmérés szerint jelenleg 1,3 millió amerikai lakás él a napenergia adta lehetőségekkel.

Az elnöki rezidencia legelőször 1979-ben próbálkozott a szoláris energia hasznosításával, amikor a demokrata párti Jimmy Carter elnök nem kevesebb, mint 32 elemet telepített a Fehér Ház tetejére, melyek a víz felmelegítését szolgálták. Ezeket azonban republikánus utóda, Ronald Reagan egytől-egyig eltávolíttatta, a további sorsukat pedig svájci filmesek örökítették meg az utókor számára.

Szentgróti Gábor

Friss hírek

Családi luxuspihenés gyerekekkel: ahol a gyermeki kíváncsiság és az ötcsillagos nyugalom találkozik (x)

A családi pihenés valódi luxusa nem abban rejlik, hogy minden pillanat tökéletesen megtervezett. Sokkal inkább abban, amikor a család minden tagja megtalálja a saját örömét: a gyerekek a felfedezés szabadságát, a szülők a megérdemelt lelassulást, a közös pillanatok pedig azt a ritka minőséget, amelyre a hétköznapok sűrűségében olyan kevés tér jut.

Read More »