Robert Fico ma este, a kormányhivatalban tartott sajtótájékoztatóján hivatalosan is bejelentette a sajtóban már napok óta ragozott minisztercseréket.
Read More »Európai ügyek
Soha nem születtek ilyen kevesen Szerbiában
Még a háborúk idején sem született olyan kevés gyerek Szerbiában, mint tavaly, egy kisebb város lakossága "tűnt el".
Read More »Nyugati nyomással teremtene békét Lavrov
A délkelet-ukrajnai szakadárok képviselőivel tárgyaló kontaktcsoportnak Ukrajna területén, biztonságos helyen kell mielőbb üléseznie - közölte az orosz külügyminiszter csütörtökön.
Read More »A vasárnapi munka a szegénység jele
A vasárnapi munka nem a gazdagság, hanem a szegénység jele Ján Figeľ, a Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke szerint.
Read More »Ismét Martin Schulz az EP elnöke
Az érvényes szavazatok kétharmadával az újjáválasztott parlament keddi alakuló ülésén Strasbourgban már az első fordulóban Martin Schulzot (német, szocialisták és demokraták frakció) választották két és fél évre Házelnöknek.
Read More »A szomszéd megújulója nem mindig zöldebb
A kormányok nem kötelesek támogatni a más tagállamokból származó megújuló energiaforrásból előállított és importált energiát– mondta ki keddi ítéletében az Európai Bíróság.
Read More »Négy uniós biztos is elhagyta a fedélzetet
A biztosi testület négy tagja, köztük három alelnöke ült át kedden az Európai Bizottságból az Európai Parlamentbe. José Manuel Barroso átmenetileg más biztosok között osztotta szét a tárcáikat.
Read More »Államtitkár lesz a miniszterelnök tanácsadójából
Rastislav Chovanec lesz a gazdasági minisztérium új államtitkára. Chovanec jelenleg Robert Fico tanácsadója, a beruházások területén, és az SPP distribúcia felügyelőtanácsának elnöke.
Read More »Aki segélyt akar, annak dolgoznia kell
Július elsejétől több mint 95 ezer embernek kell havonta 32 órát ledolgoznia, ha meg akarja kapni a havi szociális segélyt.
Read More »Ő lehet az új oktatási államtitkár
Valószínűleg Oľga Nachtmannová lesz az oktatási minisztérium új államtitkára. A poszton Štefan Chudobát váltja. Nachtmanová jelenleg a parlament oktatási, tudományos, ifjúsági és sportbizottságának a tagja.
Read More »Felül kellene vizsgálni a magyar-szlovák alapszerződést
Felül kellene vizsgálni és a megváltozott körülményekhez igazítani a magyar-szlovák alapszerződést, amelynek megkötésére csaknem húsz éve került sor - jelentette ki Berényi József a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke hétfőn Pozsonyban.
Read More »Pozsonyban folytatta bemutatkozó körútját Navracsics Tibor
A szlovák-magyar kapcsolatok kitűnően működnek a mindennapokban, ami nem jelenti azt, hogy nincsenek viták - szögezte le Navracsics Tibor külügyminiszter hétfőn Pozsonyban.
Read More »Máris jön a váltás a pénzügyminisztériumban
Daniel Duchoň veszi át Peter Pellegrini helyét a pénzügyminisztérium államtitkári posztján.
Read More »Fél év felfüggesztett a magyar politikusnak
Fél év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte és bizonyos jogainak gyakorlásától is eltiltotta hétfőn a legfelsőbb bíróság Máté Andrást.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.