A görög rendőrség könnygázt vetett be a török határon, miután a menekültek szombaton nagyobb csoportokban érkeztek a határra és beengedésüket követelték. Az újabb menekülthullámot a török hozzáállás változása indította el, a török kormány ugyanis a szíriai helyzet romlása miatt immár nem tartja vissza az Európa felé tartó menekülteket.
Read More »Európai ügyek
Koronavírus: az olaszországi fertőzöttek 38%-át kell kórházban ápolni
A polgári védelmi hatóság szombat esti adatai szerint 1128-ra nőtt a fertőzöttek száma Olaszországban, 38 százalékukat kell kórházban ápolni. Az eddigi 29 halott kivétel nélkül más betegségekben is szenvedő idős ember volt. Az olasz lakosság több mint 22 százaléka 65 év fölötti, a 80 évnél idősebbek aránya 7 százalék.
Read More »Ingyenes tömegközlekedést vezetett be Luxemburg
A világ országai közül elsőként a Luxemburgi Nagyhercegség egész területén teljesen ingyenessé vált vasárnaptól a tömegközlekedés. Az ingyenesség a vonatokra, a buszokra és a villamosokra egyaránt vonatkozik az ország egész területén.
Read More »Nyolcszáz felett az olaszországi fertőzöttek száma, túlterheltek az orvosok
Összeomlás szélén állnak a koronavírus-betegekkel teli kórházak az észak-olaszországi Lombardia vesztegzár-területén Attilio Fontana tartományi elnök szerint. Tegnap éjszaka óta egyszerre annyi koronavírus-fertőzöttet kellett elhelyezni, hogy az egészségügyi intézmények teljesen megteltek.
Read More »Válságstábbal készül a járvány terjedésére a német kormány
Tovább emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma Németországban, és a járvány terjedése miatt csütörtökön válságstábot alakított a szövetségi kormány. A Kínából érkező repülőgépek mellett a Dél-Koreából, Japánból, Iránból és Olaszországból érkező járatok utasainak is kötelező lesz kitölteniük egy úgynevezett kiszállókártyát.
Read More »Júniusban kiderül, lesz-e hard Brexit
London már júniusban dönteni kíván arról, hogy érdemes-e folytatni a tárgyalásokat az EU-val - áll a brit kormány által csütörtökön ismertetett tárgyalási javaslatcsomagban. Ha sikertelenek a tárgyalások, az gyakorlatilag hard brexitet jelent év végén.
Read More »Franciaországban is másodlagos fertőzötteket azonosítottak
Olyan fertőzötteket azonosítottak Franciaországban, akik nem jártak sem Kínában, sem Olaszországban. Mindezek alapján francia szakemberek szerint az olaszországihoz hasonló helyzet alakulhat ki hamarosan Franciaországban is, vagyis már olyan emberek terjesztik a kórokozót, akik nem jártak fertőzött helyeken.
Read More »Romániát is veszélyezteti az Észak-Olaszországban terjedő járvány
Olaszországban mintegy 1,2 millió román állampolgár él, több mint egynegyedük az ország északi tartományaiban, ahol a legtöbb fertőzést észlelték. Még csak egy személynek lett pozitív a tesztje, de közel ötezer embert tartanak ellenőrzés alatt a hatóságok.
Read More »Több német városban fertőzésgyanús eseteket vizsgálnak
A WDR regionális közszolgálati médiatársaság összefoglalója szerint fertőzésgyanús eseteket jelentettek Kölnből, Leverkusenből és Moersből. A tartományban robbanásszerűen nő a kereslet a fertőtlenítőszerek és a szájmaszkok iránt, a gyártók hétvégi műszakok beiktatásával igyekeznek lépést tartani a folyamattal.
Read More »Mostantól a krími ellenállás napja a mai Ukrajnában
Pontosan hat éve, 2014. február 26-án a krími Szimferopolban tartották a legnagyobb tüntetést a félsziget Ukrajnától való elszakadása ellen. Zelenszkij ukrán elnök ezért bejelentette, hogy elnöki rendeletben február 26-át az orosz megszállás elleni krími ellenállás napjává nyilvánítja, amelyről mostantól minden évben megemlékeznek.
Read More »Kínában már csökken a fertőzések száma, de Olaszországból terjed a vírus
Tovább csökkent a napi új fertőzöttek száma Kínában, ahol az új típusú koronavírus-járvány már túlnyomó részt a közép-kínai Vuhanra korlátozódik. Az Olaszországban járt turisták viszont veszélyeztetettek.
Read More »Tovább húzódik a román kormányválság
Visszaadta a kormányalakítási megbízását Ludovic Orban román miniszterelnök-jelölt, ügyvivő kormányfő, miután a parlament nem szavazott bizalmat az új kormánynak a házszabály által megszabott 15 nap alatt - jelentette be kedden Klaus Iohannis államfő.
Read More »Az EU részéről indulhatnak a Brexit-tárgyalások
Az Európai Unió 27 tagállama jóváhagyta a Nagy-Britanniával mint unión kívüli országgal kialakítandó jövőbeni kapcsolatokra összpontosító tárgyalási álláspontját, amellyel felhatalmazza az Európai Bizottságot a tárgyalások jövő héten esedékes megkezdésére - közölte az uniós tanács kedden.
Read More »Merz és Laschet is megpályázza a CDU elnöki tisztségét
Kedden újabb két vezető német politikus - Armin Laschet észak-rajna-vesztfáliai tartományi miniszterelnök és Friedrich Merz, a legnagyobb német kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának korábbi vezetője - jelentette be indulását a CDU elnöki tisztségéért.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.