Az 50 millió forintos magyarországi támogatással létrehozott szolgálat elsősorban a nyelvi jogokra, az ezekkel kapcsolatos jogsérelmekre próbál reagálni.
Read More »Európai ügyek
Komárom: eltűnt a kétnyelvű tábla a kórházról
Egy hete új tábla került a komáromi kórház bejáratára, ám erről eltűnt a magyar „Kórház” felirat.
Read More »Székely Hetek csütörtöktől a magyar Corában
A tavalyi sikeres rendezvény után immár másodszor is együttműködik a három székely megye (Hargita, Kovászna és Maros) megyei tanácsa a Magyar Hipermarket Kft-vel.
Read More »Készül a szakértői jelentés Malina Hedvig ügyében
A jelentést a pozsonyi orvosi kar dékánja már elkészítette és ezen a héten kézbesíti az ügyészségnek, ahol az irat áttanulmányozása után döntenek a Hedvig elleni vádemelésről.
Read More »Véghajrában az új magyar párt bejegyzése
Csütörtök délelőtt a bukaresti törvényszéken leadják az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzéséhez szükséges dokumentációt.
Read More »Lecserélhetik választási rendszerüket a britek
Néhány órán belül megkezdődik a választási rendszer megváltoztatásáról szóló népszavazás Nagy-Britanniában.
Read More »Kihúzták az RMDSZ alól a magyar igazolványt
A magyar kormány 2011. május 2-án tájékoztatta az RMDSZ-t, hogy május 9-i határidővel nem jogosult ellátni a magyar igazolvány és a magyar hozzátartozói igazolvány ügyintézésével kapcsolatos feladatát.
Read More »Szabad sajtó Európában?
„Ma Magyarországon az elektronikus média nem szabad” - jelentette ki Majtényi László a sajtószabadság világnapja alkalmából szervezett kétnapos konferencián a budapesti Francia Intézetben. A rendezvény első napján a magyar, a francia, valamint a svájci sajtó szabadságáról esett szó.
Read More »Románia: telepítik az amerikai rakétaelhárító rendszert
Az Olt megyei Deveselu légibázison helyezik el az amerikai rakétapajzs romániai elemeit – ismertette kedden Traian Băsescu államfő a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) döntését.
Read More »Zaklatják a visszahonosított kárpátaljai magyarokat a hatóságok
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat a törvénytelenül előállított magyaroktól azt követelte, ismerjék be, hogy felvették a Magyar Köztársaság állampolgárságát.
Read More »Barroso is egyetért Schengen módosításával
Megengedné az Európai Bizottság az Unió tagállamainak, hogy újra bevezessenek egyes határellenőrzési intézkedéseket – mondta a testület elnöke vasárnap, május elsején, a korábban megfogalmazódott nemzeti igényekre válaszolva.
Read More »Elhunyt Lovas István újságíró
Vasárnap Belgrádban 85 éves korában elhunyt Lovas István újságíró, az újvidéki Magyar Szó egykori munkatársa.
Read More »Minden negyedik diák elhagyná Szlovákiát
Az iskolákban kifüggesztett állami szimbólumok és a himnusz éneklése sem javít azon a helyzeten, mely szerint a megkérdezett diákok többsége külföldön lát esélyt a boldogulásra.
Read More »MKP: nincs ok a magyar alkotmány elleni szlovák fellépésre
A magyar alkotmány nem sérti és nem veszélyezteti egyetlen más állam jogrendjét, területi épségét vagy szuverenitását - jelentette ki Mészáros Alajos, a MagyarKoalíció Pártja EP-képviselője.
Read More »