Robbantás Tiranában

A vasárnapi választások előtt egyre jobban eldurvul a helyzet Albániában. A kampányidőszakból már egy hét sincs hátra, a pártok szimpatizánsai pedig nem csak a szavazófülkékben, hanem a nyílt utcán is egymásnak feszülnek. A három héttel ezelőtti összecsapások után ezúttal egy bomba robbant Tirana belvárosában – tájékoztatott a BalkanInsight hírportál. A detonáció közvetlenül amögött a sátor mögött volt, ahol hétfő este az ellenzéki Szocialista Párt fiatal szimpatizánsai gyűltek össze, hogy a szórakozás mellett Edi Rama tiranai polgármester újraválasztásáért kampányoljanak. A sátrat egyébként Sali Berisha miniszterelnök irodájától mindössze néhány méterre állították fel. A robbanásban egy 29 éves férfi sérült meg könnyebben, őt kórházban ápolják.

A szemtanúk elmondása szerint nagyon hangos volt a zene, így a fiatalok közül sokan elsőre fel sem fogták, hogy mi történt. Alma Katragjini, a tiranai rendőrség szóvivője elmondta, hogy a bombát valószínűleg egy sátor melletti szemetesben rejtették el. A helyszínre érkező szakértők még vizsgálják a robbantás pontos körülményeit. Választási megfigyelők már többször felhívták rá a figyelmet, hogy az erőszakos cselekmények rendkívül rossz hatással vannak a kampányra és a választásokra, és visszavethetik a referendumon résztvevők számát is. A május 8-i választások mérföldkövet jelenthetnek Albánia politikai rendszerével kapcsolatban, hogy mennyire képes az ország a demokratikus keretek betartására, miután a január 21-i kormányellenes nagygyűlés alkalmával négy tüntető életét vesztette, ezzel még inkább elmérgesítve a viszonyt a két nagy politikai párt között.

Nagyrőczei Anna

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »