A Richterrel kapcsolatban felkavarták az állóvizet tegnap, egyes piaci szereplők ugyanis úgy vélték, hogy a papír már májusban visszakerülhet az MSCI indexbe, ami többletkeresletet támasztana a papírok iránt.
Read More »Európai ügyek
Hazavinnék a szerb háborús bűnösöket
A belgrádi vezetők azt fogják követelni az ENSZ-közgyűlés jövő heti ülésén, amelyet a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) munkájának szentelnek, hogy a háborús bűncselekmények miatt elítélt szerbek hazájukban tölthessék le börtönbüntetésüket - közölte Ivan Mrkic szerbiai külügyminiszter.
Read More »Közös hokiligáról is tárgyalt a cseh és szlovák elnök
Tegnap kétnapos hivatalos látogatásra Szlovákiába érkezett Miloš Zeman cseh köztársasági elnök Partnerét Ivan Gašparovič a Grassalkovich-palota udvarán katonai tiszteletadás mellett fogadta.
Read More »Európa a lassú halálba menetel
Az Európai Központi Bank (EKB) a lassú halálba vezeti Európát azzal, hogy ódzkodik nem konvencionális eszközöket bevetni a gazdaság élénkítésére - idézi a német Die Welt napilap online kiadása pénteken Soros György CNBC tévécsatornának adott interjúját.
Read More »Az egri érsek lesz a csíksomlyói búcsú vezérszónoka
Ternyák Csaba egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alelnöke lesz az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú szónoka - közölte csütörtökön az Erdélyi Ferences Rendtartomány.
Read More »Több mint 422 ezer kettős-állampolgársági kérelem érkezett
Több mint 422 ezer állampolgársági kérelem érkezett 2011 januárja óta, ebből több mint 203 ezret Magyarországon nyújtottak be.
Read More »Ponta valójában Basescu embere?
A románok szerint az USL-ből Victor Ponta miniszterelnök áll a legközelebb Traian Băsescu államfőhöz – mutat rá a Geopol közvélemény-kutatása.
Read More »„Legnagyobb szigorúságot” kér az RMDSZ a FIFA-tól és az UEFA-tól
A román szurkolók magyarellenes megnyilvánulásai miatt a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséghez (FIFA) és az Európai Labdarúgó Szövetséghez (UEFA) fordult Markó Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője.
Read More »Csutak István: a régiósítás célja asszimilálni a magyar közösséget
A régiósítás célja a helyi közösségek életminőségének a javítása lenne, ám ahogy egyre több régióátszervezési elképzelés jelenik meg, úgy válik kérdésesebbé a cél.
Read More »Betilthatják a Mercedest Európában
Akár egyes Mercedes-modellek betiltását is maga után vonhatja, ha a Daimlernek nem sikerült rendeznie vitáját az Európai Bizottsággal - írja csütörtökön megjelent számában a European Voice című európai hetilap.
Read More »46 milliárdos osztalékot fizet a Mol
A MOL közzétette a részletes közgyűlési napirendi pontokat.
Read More »Szlovákiának legfeljebb 80 millióba kerül az uniós elnökség
Az előzetes becslések szerint legfeljebb nyolcvan, legalább ötven millió eurójába kerül majd Szlovákiának az uniós elnökség - jelentette be Miroslav Lajčák külügyminiszter.
Read More »A cseh-német kiegyezés példa lehet Szlovákia számára
A cseh-német történelmi kiegyezés, amelyben Milos Zeman is szerepet játszott, példaként szolgálhat Pozsony számára, hogyan lehetne megoldani a hasonló szlovák-magyar problémát.
Read More »Tárgyalna a Híd az MKP-val
Központi szinten folytatott tárgyalásokkal indítaná be újra a megyei választásokkal kapcsolatos megbeszéléseket a Híd a Magyar Közösség Pártjával.
Read More »