Az utóbbi hetek nyolcezer körüli stagnálása után az elmúlt két napban emelkedésnek indult az aktív koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, ma már 8722-re nőtt ez az adat és a napi új fertőzések száma is felfelé halad.
Read More »Európai ügyek
Megsértődött a NATO-ra Moszkva
Oroszország nem hisz a NATO-vezetők kijelentéseinek a párbeszéd szükségességéről, miután a katonai szövetség kiutasította képviseletének nyolc munkatársát - jelentette ki Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes a Kommerszant című napilapnak nyilatkozva.
Read More »Kurz is megszólalt az ÖVP-nél tartott házkutatással kapcsolatban
Sebastian Kurz az ORF adásában visszautasította a vádakat, hogy ő állt az ügy mögött. A kancellár egyben megkérdőjelezte, hogy a szóban forgó felmérés manipulált lett volna, hiszen akkoriban más közvélemény-kutatók is hasonló választási eredményeket jeleztek.
Read More »Párton kívüli jobboldali publicista lehet Macron kihívója
A Harris Interactive közvélemény-kutatóintézetnek a Challenges című lap megbízásából készült felmérése szerint a jelöltségét egyelőre még lebegtető, jobboldali publicista maga mögé utasította Marine Le Pent.
Read More »Továbbra is támogatja az EU a nyugat-balkáni térségre kiterjedő bővítési folyamatot
A csúcstalálkozóról kiadott zárónyilatkozatban szerepel viszont, hogy az érintett partnereknek folytatniuk kell a hiteles reformokat, és integrációjuk ennek ütemétől függ.
Read More »Lassul a negyedik hullám Izraelben
Legutóbb július végén, a delta vírusvariánshoz köthető hullám kezdetén mértek a keddi adatnál, 2,32-nél alacsonyabb pozitivitási arányt az újonnan teszteltek körében.
Read More »Korona körkép: Románia bevörösödött
A fertőzöttségi ráta a 41 megye és a főváros közül 35-ben meghaladja a három ezreléket (vörös besorolás), Maros megyében és négy másik megyében kettő és három ezrelék közötti (sárga besorolás), és csak a székelyföldi Hargita és Kovászna megyében két ezrelék alatti (zöld besorolás).
Read More »Elbukott a bizalmatlansági szavazáson a román kormány
Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) bizalmatlansági indítványát 281 képviselő és szenátor szavazta meg. A kormány megbuktatásához legkevesebb 234 voksra volt szükség.
Read More »Johnson szerint az egész világon kamionsofőr hiány van
A brit miniszterelnök szerint Kínában és Amerikában is hiány van teherautósofőrökből, márpedig legjobb tudomása szerint Kína és Amerika nem tagja az Európai Uniónak.
Read More »Embercsempészettel vádolják a fehérorosz rezsimet
Az Aljakszandr Lukasenka vezette fehérorosz rezsim államilag szponzorált embercsempészetet folytat, amelynek következtében idén mintegy 7000 főként szíriai, iraki, kameruni és kongói illegális migráns lépett be az Európai Unió területére.
Read More »100 ezer fölé ugrott az aktív fertőzöttek száma Romániában
Hétről hétre meredeken emelkedik a járványgörbe Romániában, augusztus végétől számítva egy hónap alatt közel 900%-kal nőtt az aktív fertőzöttek száma az országban, az egészségügyi rendszer már nem bírja a terhelést.
Read More »Romániában megdőlt az egy nap alatt diagnosztizált fertőzések rekordja
Romániában a koronavírus-járvány újabb hullámának megfékezése érdekében további szigorításokat vezettek be: a kormány szombaton elfogadott határozatában ismét kötelezővé tette a védőmaszk viselését, illetve korlátozza a beoltatlanok kijárását a fertőzöttebb településeken.
Read More »A brit sofőrhiány enyhítésére érkezőket a határon mérik majd fel
A beléptetést intéző határőrizeti illetékes elbírálásán múlik, hogy a munkavállalásra érkező kamionsofőrök megfelelnek-e a kiírt feltételeknek és beutazhatnak-e Nagy-Britanniába munkavállalás céljából.
Read More »Dacian Ciolost választották az USR-PLUS elnökévé
Dacian Ciolos európai parlamenti képviselő, az USR-PLUS társelnöke nyerte meg a bukaresti kormányból kilépett, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), valamint a Szabadság, Egység és Szolidaritás Párt (PLUS) fúziójából tavaly alakult párt interneten lebonyolított elnökválasztását.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.