Vakcina körkép: a beoltottak 20-szor kisebb arányban haltak meg Romániában

Romániában a koronavírus ellen beoltottak négyszer kisebb arányban fertőződtek meg és 20-szor kisebb arányban haltak meg a betegségben a beoltatlanokhoz képest – derült ki a közegészségügyi intézet (INSP) pénteken közzétett összegzésből.

Romániában az oltási kampány kezdete óta eltelt több mint kilenc hónapban (szeptember 30-ig) 42 501 második adag oltással is (vagy a Johnson&Johnson egydózisú vakcinával) immunizált embernél, vagyis a beoltottak 7,9 ezrelékénél mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Ugyanebben az időszakban a 19,3 milliós lakosságú Romániában 618 ezer embernél (a lakosság 32 ezrelékénél) diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést.

A szeptember végéig két adag oltással (vagy a Johnson & Johnson vakcina egyetlen adagjával) immunizált 5 millió 384 ezer romániai lakos közül 316 halt meg, miután megfertőződött koronavírussal: ez a beoltottak kevesebb mint 0,06 ezrelékét teszi ki. A teljes lakosság körében 2020. december 27. és 2021. szeptember 30. között 23 697 Covid-halálesetet jelentettek, ami az összlakosság 1,22 ezrelékét teszi ki. Bár ezeknek a haláleseteknek egy része (mintegy kétezer) még 2020-ban következett be és így torzítja az idei Covid-statisztikát, a koronavírus-fertőzés így is csaknem 20-szor nagyobb arányban szedte áldozatait a beoltatlan mintegy 18,8 milliós lakosság körében, mint az immunizáltak között.

Az egyes vakcinatípusok szerinti bontásból az látszik, hogy Romániában a Johnson & Johnson volt a leghatékonyabb, de a szakemberek szerint ebben az is közrejátszhat, hogy ezt a típust csak nyáron vezették be, tehát a járvány negyedik hullámának augusztus-szeptemberi felívelése idején a néhány hete ezzel beoltott embereknél még jobb immunreakciót produkált, mint amekkora védelmet az elvileg magasabb hatékonyságú vakcinák nyújtottak négy-kilenc hónap után.

A Johnson & Johnsonnal beoltottak 5 ezreléke kapta el a koronavírus-fertőzést, és 0,03 ezreléke halt meg. A Modernánál 5,2 ezrelékes fertőzési és 0,07 ezrelékes halálozási, a Pfizernél 8,4 ezrelékes fertőzési és 0,07 ezrelékes halálozási, az Astra Zenecánál pedig 10,9 ezrelékes fertőzési és 0,04 ezerlékes halálozási arányt mutatnak a romániai adatok.

Szlovén szakemberek csak mRNS-bázisú vakcinával oltanának

A szlovén kormány járványhelyzettel foglalkozó szakbizottsága azt javasolta a kabinetnek, hogy a jövőben csak mRNS-bázisú vakcinával (Pfizer/BioNTech és Moderna) oltsanak, a vektor alapú oltóanyagok (Johnson & Johnson és AstraZeneca) esetében az oltandóktól kérjenek írásos hozzájárulást – közölte pénteken a szlovén közszolgálati televízió (RTV).

A javaslat szerint beleegyezést a Moderna vakcinájánál is kérni kellene, de csak a 18 éven aluliaktól. A döntés nem hivatalos, azt még a kormánynak is jóvá kell hagynia.

A testület azért élt az indítvánnyal, mert szeptember végén a Johnson & Johnson leányvállalata, a Janssen koronavírus elleni egyadagos oltóanyagának alkalmazását követően egy húsz éves nő vérrögképződés miatt meghalt. Ljubljana ideiglenesen fel is függesztette a vakcina használatát, míg ki nem derül, van-e összefüggés a haláleset és a vakcina felvétele között.

A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 133 688-an kaptak védőoltást, közülük 1 033 141-en már a második adagot is. Ez az oltásra jogosult lakosság 54, illetve 49 százaléka.

Janez Poklukar egészségügyi miniszter kijelentette: a járványhelyzet stagnál az országban. Úgy vélte: ez a szigorú intézkedések következménye, melyek nélkül sokkal rosszabb lenne a helyzet a kórházakban.

Szlovéniában szeptember közepétől mindenkinek rendelkeznie kell QR-kóddal ellátott Covid-igazolvánnyal az állami és a magánszektorban egyaránt. Továbbá novembertől az állami hivatalokban már nem elég a negatív teszt. Csakis oltási vagy gyógyulást tanúsító igazolással végezhetik a munkájukat az ott dolgozók.

Ukrajnában bővül azoknak a köre, akiknek kötelező a védőoltás

Az egészségügyi minisztérium rendelete értelmében kötelezővé válik a koronavírus elleni védőoltás az oktatási intézmények dolgozói, a minisztériumok, a hatalmi szervek és a helyi állami közigazgatási hivatalok munkatársai számára Ukrajnában, ahol napról napra nő a fertőzöttek száma.

Az ukrán egészségügyi tárca rendelete kihirdetést követően egy hónappal emelkedik jogerőre. A döntést indokolva Viktor Ljasko egészségügy miniszter elmondta, hogy az oltási kampány első szakaszában sikerült immunizálni az orvosok, katonák, rendőrök nyolcvan százalékát, azonban más területeken jóval alacsonyabb az átoltottság aránya.

Rövidesen tovább bővülhet azoknak a munkavállalóknak a köre, akik számára kötelezővé válik a védőoltás, tette közzé Telegram-csatornáján Mihajlo Raduckij, a parlamenti egészségügyi szakbizottság tagja, a kormányzó Nép Szolgája frakció képviselője. Bejelentése szerint rövidesen az összes állami intézmény, szervezet és vállalat alkalmazottját, a szociális szféra és a posta dolgozóit is kötelezően beoltják.

Pénteken újabb 16 362 új koronavírusos esetet igazoltak, ami több mint ezerrel haladja meg az egy nappal korábbi számot. Ezzel a koronavírus-járvány kezdetétől azonosított fertőzöttek száma 2 514 005 -re nőtt, újabb 241 fő pedig belehalt a szövődményekbe. A járvány halálos áldozatainak száma ezzel 58 081-re emelkedett.

  • Kapcsolódó:

Forrás: MTI/Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »