Seselj felgyújtotta Horvátország nemzeti zászlaját

A hágai vádlott Vojislav Šešelj, a Szerb Radikális Párt (SRS) elnöke felgyújtotta Horvátország zászlaját a belgrádi Igazságügyi Palota előtt.

Šešelj ezzel azoknak a horvát állami vezetőknek üzent, akik – mint fogalmazott – már hónapok óta támadják őt.

„Az usztasa horvát államnak üzenek” – hangoztatta a radikálisok vezére, majd a jelen levő újságírók és pártjának néhány száz támogatója előtt felgyújtotta a horvát lobogót.

Az Igazságügyi Palotában Nemanja Šarović, az SRS alelnöke elleni ügyben kezdődött tegnap tárgyalás, Šešelj ezért jelent meg ott. Šarovićot vallási, faji és nemzeti alapú gyűlöletkeltéssel terhelik, amiért a szerbiai államfői hivatal előtt 2013-ban megtartott tüntetésen felgyújtotta Koszovó, az Amerikai Egyesült Államok, az Európai Unió és a NATO zászlaját, írja a Beta.

A radikális pártvezető ellen bűnvádi feljelentést tettek.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »