Rekordszámú illegális bevándorló: Magyarország is érintett

Rekordszámúra, hozzávetőleg 270 ezerre becsüli az Európába idén érkező illegális bevándorlók számát az Európai Unió külső határainak őrizetét összehangolni hivatott ügynökség, a Frontex, amelynek igazgatója elmondta, Olaszország és Görögország után Bulgáriába és Magyarországra érkeznek a legnagyobb számban.

Gil Arias Fernández az EFE spanyol hírügynökségnek adott interjúban arról számolt be, hogy 2013-hoz képest két és félszeresére nőtt az Európába érkező illegális bevándorlók száma, és arra számítanak, hogy az idei adat csaknem kétszerese lesz az eddigi 141 ezres rekordnak, amely 2011-ben, az „Arab tavasz” évében született.

A Frontex igazgatója a menekültek hazájában uralkodó bizonytalan helyzetnek és a Líbiához hasonló tranzitországokban hiányzó ellenőrzésnek tulajdonítja az illegális bevándorlók számának idei növekedését. Líbián keresztül különösen sokan vágnak neki az Európába vezető útnak a Földközi-tengeren keresztül.

Gil Arias Fernández szerint pár éve még fele-fele arányban érkeztek gazdasági, illetve politikai okokból a menekültek. Idén azonban 80 százalék közelében volt az utóbbiak aránya.

Noha végleges adataik még nincsenek, az igazgató becslése szerint év végére meghaladja a 270 ezret az illegális bevándorlók száma. November végén 260 ezer volt.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »