800 millió eurót ígér az EU Ukrajnának

Az Európai Unió 186 millió euró összegben nyújt anyagi segítséget Ukrajnának az EU-val való egyezmény bevezetéséhez, további 160 millió eurót pedig azután utal át Ukrajnának miután Ukrajna minden feltételt teljesített, ezenkívül a Nemzetközi Valutalappal való tárgyalásokban is segítséget nyújt – jelentette ki Stefan Füle EU-biztos.

„Az Európai Unió kész segítséget nyújtani Ukrajnának  a társulási egyezmény bevezetésével kapcsolatos kötelezettségeinek teljesítésében. A vilniusi csúcstalálkozó után az akcióterv anyagi forrást igényel, az Európai Unió pedig kész továbbra is anyagilag támogatni Ukrajnát” – jegyezte meg Füle.

Az EU-biztos elmondta, hogy ez a társulási egyezmény bevezetésének közvetlen támogatása beleértve a szabadkereskedelmi zónát is – írja a Podrobnosti.ua internetes hírportál.

„Ezenkívül 610 millió eurót azután folyósítunk miután minden feltétel teljesült” – tette hozzá.

Füle továbbá megjegyezte, hogy az EU nem csupán egy passzív megfigyelő az IMF-Ukrajna közötti való tárgyalások során. „Meggyőződésem, hogy megtaláljuk az optimális utat a támogatásra és a legjobb lehetőséget arra, hogy ez a támogatás a szükséges reformokon alapuljon” – mondta.

Kárpátinfo.net

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »