„Vörös bloggerek hadseregét” hozza létre a Kommunista Párt

Az orosz Kommunista Párt vezetői szerint az évek során nem haladtak kellőképpen a korral. Becslések szerint a párt szavazóinak közel tíz százalékát teszik ki a fiatalok, így a vörös bloggerek hadseregének nevezett ötlettel állt elő a párt, melytől az antikommunista sztereotípia és a párt körül kialakult információs blokád megtörését várják.

Az Orosz Föderáció Kommunista Pártjának 15. kongresszusára február 23-án került sor és érdekes ötlettel lépett fel a párt vezetője, Gennagyij Zjuganov. Véleménye szerint a párt régimódi eszközöket használ és korszerűsítésre van szüksége. Ki kell használniuk az internet adta lehetőségeket és aktívan megjelenni a közösségi hálókon egy erre speciálisan létrehozott csapat, a „vörös bloggerek” révén.

Zjuganov szerint a párttagok gyors informálása lenne a legfontosabb feladat. A Kommunista Párt jelenleg több mint száz újságot jelentet meg, többek között a két legfontosabbat: a Pravdát és Szovjet-Oroszországot. Sikerült elindítaniuk egy online tévécsatornát is, a Vörös Vonalat, amely néhány hónapig teszt  jelleggel sugároz műsorokat. 

A Kommunista Párt hivatalos oldalán olvasható egy vörös bloggereket toborzó hirdetés, melyben tájékoztatják az oldal követőit, hogy elérkezettnek tartják az időt egy olyan platform létrehozására, mely alkalmas a kommunista párt problémáinak szakmai megvitatására. Úgy gondolják, az internet segítségével megnövelhetik a párt befolyását a társadalomban. Az ország politikai és társadalmi problémáinak megtárgyalására a blog jó felület lehet. Ezúton kérik a gyakorlott bloggereket, hogy nyújtsanak segítséget a pártnak a blog hatékony működtetése érdekében.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a párttagok legalább tíz százaléka 30 éven aluli választópolgár. A fiatalabb korosztály rendszeres internet felhasználó, így ők biztosan követnék az oldalt. Másrészről, a közösségi hálók nagyon olcsó és hatékony eszközei az információk terjesztésének. A Kommunista Párt egyik vezetője, Konsztantyin Szmirnov elmondása szerint csak lépést akarnak tartani a korral, hiszen minden párt él ezekkel a lehetőségekkel. Terveik szerint ezrek fogják használni az oldalt, és minden tag kommunista lesz.

A „vörös bloggerek hadserege” önkéntes alapon fog szerveződni, melynek lesznek vezetői, akik felügyelik a munkálatokat. Szmirnov szerint a modernizálásra azért is van szükség, mivel a párt idén 110 éves, 1903-ban jött létre, és még mindig működik, vannak újabb támogatóik.

A „vörös bloggerek hadseregének” híre felkapott témává vált és az orosz internetezők többsége egyből nevetség tárgyává tette. Az egyik blogger így nyilatkozott: „Zjuganov tudomást szerzett az internet létezéséről! Hurrá!”. Rengeteg vicces megjegyzés született az ötlettel kapcsolatban, de akadtak olyanok, akik nagyon jónak tartják a párt új ötletét és támogatják az online felület létrehozását.

A világ ismét kezd baloldalivá válni – nyilatkozta a Fontanka orosz lapnak Zjuganov. Meggyőződése szerint a kapitalizmus és szocializmus közötti vita még nem zajlott le teljesen, de a kapitalizmus válságban van, és a baloldal meg tudja valósítani a politikai programját.

Czézár Nikolett

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »