Szlovák államfő: tiszteletben kell tartani a nemzeti kisebbségek jogait

Tiszteletben kell tartani a nemzeti kisebbségek jogait, Magyarországon és Szlovákiában is segíteni kell az érvényesülésüket, még ha néhány kérdésben más jogi alapokból indult is ki Budapest és Pozsony. A kisebbségek gazdagítják az országokat – mondta Ivan Gasparovic szlovák államfő kedden Budapesten.

A szlovák köztársasági elnök tárgyalt magyar kollégájával, Áder Jánossal, majd a két államfő közös sajtónyilatkozatot tett.

Ivan Gasparovic kiemelte, hogy a magyaroknak és a szlovákoknak még jobban meg kell ismerniük egymást. Erre Szlovákia legészakibb részétől Magyarország legdélibb területeiig meg kell találni a lehetőségeket, mert ez hozzájárulhat a kompromisszumok megtalálásához és a hatékony együttműködés kialakításához. A jelenlegi helyzetben, amikor mindkét ország a válság következményeivel küszködik, fontos a nyílt, őszinte párbeszéd – mutatott rá.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »