Párizs lendületbe hozná a török csatlakozási tárgyalásokat

Közel három évnyi mozdulatlanság után megtörni látszik a jég Törökország EU-csatlakozási tárgyalásai körül, miután Franciaország bejelentette, hogy új lendületet szeretne adni a közel három éve megrekedt folyamatnak. Hurráoptimizmusra ugyanakkor semmi ok: Ankara továbbra is fényévekre van az európai uniós tagságtól.

A francia külügyminisztérium kedden erősítette meg, hogy változás állt be a török tagságot hosszú ideje ellenző Párizs hozzáállásában, és pozitívan viszonyulnak a regionális politikákra vonatkozó 22-ik csatlakozási fejezet megnyitásához. A konzervatív Nicolas Sarkozy elnök hagyományosan ellenezte a teljes jogú török tagság gondolatát, és Németországhoz hasonlóan speciális partnerséget javasolt Ankarának. 

Franciaország 2007-ben kötötte ki, hogy nyolc tárgyalási fejezetet fog blokkolni, többek között a fent említett 22-es, illetve a mezőgazdasági és vidékfejlesztési részt. Ez utóbbi nem véletlen: Franciaország a mezőgazdasági támogatások egyik legnagyobb haszonélvezője, és nem érdeke támogatni egy olyan ország belépését, ahol a munkavállalók közel 30 százaléka dolgozik a mezőgazdasági szektorban, vagyis a török tagság alapjaiban bolygatná meg a közösségi költségvetés agrárpolitikai részét, a támogatások szempontjából kedvezőtlen helyzetbe hozva ezzel a régi tagállamokat. 

A két ország kapcsolata akkor vált teljesen fagyossá, amikor a francia törvényhozás megszavazta az örmény népirtás tagadásának büntethetőségét. Törökország erre válaszul 2011 decemberében katonai jellegű szankciókat léptetett életbe Párizzsal szemben (például lezárta légterét és felségvizeit a francia hadsereg elől). Sejteni lehetett azonban, hogy az új államfő, Francois Hollande megengedőbben viszonyul majd az eurázsiai országhoz: megválasztását követően Recep Tayyip Erdogannal közösen jelentették be, hogy új fejezet kezdődik a kétoldalú kapcsolatokban.

Törökország hivatalosan egyébként 2005 októberében kezdte meg a tárgyalásokat, a 35 politikai dossziéból eddig 13-at nyitottak meg és mindössze egyetlen fejezetet (tudomány és kutatás) sikerült lezárni. 

Brüsszel optimista

Stefan Füle uniós bővítési biztos a francia külügy bejelentésére Twitter-üzenetben reagálva optimizmusának adott hangot: szerinte Párizs döntése hozzájárulhat ahhoz, hogy 2013 fordulópontot hozzon a török integrációban. A szóban forgó fejezet megnyitására még ezen a héten sor kerülne, feltéve, ha a soros tanácsi elnöki posztot betöltő Írország eléri, hogy minden tagállam rábólintson. 

Angela Merkel német kancellár jelezte, hogy továbbra is osztja Sarkozy véleményét, de a német kormány nem fog akadályt gördíteni a csatlakozási tárgyalások folytatása elé.

Noha a tárgyalások holtpontról történő kimozdulása mindenképpen előrelépés lenne, a hurráoptimizmus továbbra sem indokolt. Ankara Európai Unió iránti lelkesedése meg sem közelíti a tíz évvel ezelőtti eufóriát, a bővítési fásultságban leledző, gazdasági problémákkal birkózó és ezáltal kedvezőtlen mentális állapotban lévő unió pedig pillanatnyilag nem kifejezetten nyitott egy 75 milliós muszlim állam befogadására.

Törökország jó ideje érzi ezt, ráadásul zavarbaejtő gazdasági mutatókkal rendelkezik; míg az öreg kontinens szigetelőszalaggal próbálja egyben tartani az eurózónát, addig a török gazdaság folyamatosan növekszik, miután Ankara tíz év alatt megduplázta a GDP-t. Török diplomaták is egyre magabiztosabb kijelentéseket tesznek azzal kapcsolatban, hogy jelen pillanatban az EU-nak sokkal nagyobb szüksége van Törökországra, mint fordítva.

(A török tagságot ellenző franciák és németek aggodalma mindemellett hatalompolitikai-intézményi jellegű, a 75 milliós ország ugyanis túlságosan nagy szeletet hasítana ki a döntéshozatalból, a jelenlegi alapszerződés szerint Berlin és Párizs „fejére nőne”. A másik legfőbb érv általában a nagyszámú török bevándorlóktól való félelemre alapul.)

Törökország nem görcsöl

Erdogan retorikája ennek megfelelően módosult a tagság fontosságát illetően, egy múlt heti televíziós műsorban például arról beszélt, hogy Törökországnak az EU helyett inkább a Sanghaji Együttműködési Szervezethez (SCO) kellene csatlakoznia. A 2001-ben Kazahsztán, Kína, Kirgizisztán, Oroszország és Tádzsikiszán által létrehozott kormányközi szervezet a határ menti biztonságpolitikai együttműködés mellett a gazdasági kooperációra irányult. A stratégiai együttműködés jelentősége elsősorban abban rejlik, hogy egy szövetséges Oroszországot a háta mögött tudó Kína jóval magabiztosabban vállalhatná az USA-val várható vetélkedést a délkelet-ázsiai térség feletti befolyásért. India Pakisztán és Irán jelenleg megfigyelő státusszal van jelen az SCO-ban –  a szervezet ezzel a három országgal kiegészülve az ázsiai kontinens nagy részét lefedő egységes tömbbé egészülne ki. A NATO-tag Törökország szervezetileg természetesen továbbra is a transzatlanti integrációhoz tartozik. A török külpolitikai prioritások átalakulásáról és a belpolitikai hangsúlyeltolódásokról korábbi cikkünkben olvashat bővebben.

Török lírazóna?

Nagy port kavart Erdogan egyik nemrégiben tett kijelentése arról, hogy a csatlakozást követően nem vennék át az eurót, hanem létrehoznának egy török líra alapú saját valutaövezetet. Egy európai parlamenti képviselő erre vonatkozó kérdésére hétfőn Stefan Füle volt kénytelen magyarázkodni, hangsúlyozva, hogy Törökország tagállamként bevezetné az eurót. Füle jelezte ugyanakkor azt is, hogy a gazdasági és monetáris fejezetet még nem nyitották meg, ezért Törökországotot sem ösztönözték az erre vonatkozó hivatalos álláspont közlésére. Erdogan egyébként októberben úgy fogalmazott: bizonyos euróellenes tagállamok azt javasolták, hogy Törökország tartsa magát távol a valutaövezettől, és alapítsa meg a „török lírazónát”. A török miniszterelnök saját bevallása szerint akkor egyetértett a felvetéssel. 

Megosztott Ciprus: borús kilátások

A török tárgyalások egyik legnagyobb kerékkötője továbbra is a feloldhatatlannak tűnő ciprusi konfliktus. A törökök által északon megszállt, s ezáltal kettészakadt sziget miatt Törökország és a ciprusi görög vezetés között csaknem negyven éve puskaporos a hangulat. Az újraegyesítéssel kapcsolatos egyeztetések rendre kudarcba fulladtak, a két ország viszonya ráadásul tovább mérgesedett, amikor a Ciprusi Köztársaság 2011 őszén nagyszabású gázfeltárási munkálatokba kezdett a tengerfenéken. Törökország – attól tartva, hogy az Észak-ciprusi Török Köztársaság nem részesedhet a szénhidrogénkincsből – erre válaszul határmegállapodást kötött a török ciprusi vezetéssel, majd hadihajókat vezényelt a térségbe. Cipruson vasárnap elnökválasztást tartanak, és megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy egy új köztársasági elnök hozhat-e érdemi előrelépést a több évtizede húzódó konfliktus rendezésében. Nicosiát ugyanis pillanatnyilag sokkal inkább a szakadék szélén táncoló bankszektora foglalkoztatja, amelynek megmentéséhez 17, 5 milliárd euróra lenne szüksége. Az Eurócsoport pedig március elejére ígért döntést a ciprusi mentőcsomag részleteiről. 

Törökország továbbra sem hajlandó megnyitni légi és vízi kikötőit a nicosiai járművek előtt, megsértve ezzel a vámunióról rendelkező 1963-as Ankarai Megállapodást. 

A PKK-faktor: van esély a békére?

Mindezeken felül további kérdések terhelik Ankara csatlakozási tárgyalásait: a törökországi emberi jogi helyzet a bebörtönzött rendszerellenes és kurd származású értelmiségek miatt folyamatosan napirenden van Brüsszelben. Az unió számára a legnagyobb biztonsági kockázatot a terrorizmus jelenti: a török titkosszolgálat (MIT) december óta tárgyal a Kurdisztáni Munkáspártt (PKK) bebörtönzött vezetőjével, Abdullah Öcalannal a szakadár szervezettel folytatott fegyveres konfliktus lehetséges lezárásáról. Az enyhülés jeleként értelmezhető Erdogan gesztusa, amellyel lehetővé tette a kurd Béke és Demokrácia Párt (BDP) tagjanak Öcalan meglátogatását. Sajtóhírek szerint a török kormány megbízottai már megállapodtak a kurd vezetővel a békéhez vezető menetrendben, a török parlament mindeközben nemzetközi szervezetek nyomására törvényt fogadott el a terroristának tekintett szervezetek vagyonának befagyasztásáról.

Az 1984 óta tartó felkelésben eddig csaknem 36 ezren veszítették életüket.