9 ezer milliárd forintba kerül a depresszió

A szívroham után a depresszió a második leggyakrabban diagnosztizált betegség Kínában, tavaly a szakorvosok becslése szerint mintegy 260 millió ember, vagyis a lakosság mintegy 20 százaléka szenvedett legalább enyhe depresszióban.

    A betegség következményei, így például az elveszett munkanapok, a dokumentáció és a temetési költségek több mint 52 milliárd jüan (9 ezer milliárd forint) veszteséget okoznak minden évben a gazdaságnak – ismertette hivatalos adatokra hivatkozva a Cajhszin magazin.

    A mentális betegségekben szenvedő járóbetegek felét, az ezeket ellátó egészségügyi intézmények lakóinak 40 százalékát depresszióval kezelik. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy a depresszióval összefüggésbe hozható öngyilkosságok száma a negyedmilliót közelíti, s meghaladja a közlekedési balesetben meghaltak számát.

    A betegek ellátására alkalmas intézmények és szakemberek száma ugyanakkor a szükségesnek a töredékét teszi ki. A sanghaji mentális betegségekre specializálódott központ becslése szerint jelenleg csak a depressziósok mintegy 45 százalékát kezelik szakorvosok. Utóbbiak korlátozott száma miatt sokan fordulnak segítséget ígérő, de képzett orvosokat felmutatni nem tudó klinikákhoz, ezek ugyanakkor többnyire nem elsősorban segíteni akarnak, hanem a betegek kényszerhelyzetét használják ki, óriási összegeket kisajtolva belőlük.

    A helyzet javítását az is nehezíti, hogy a kínai közvélemény továbbra is megbélyegzi a magukat depressziósnak vallókat. Az emberek nagy része a mai napig nincs tudatában annak, hogy a depresszió betegség, és úgy véli, az abban szenvedők csupán túlérzékenyek, idegileg gyengék, más részük viszont rögtön súlyos elmebetegnek bélyegzi a depressziósokat – emlékeztetnek a magazinnak nyilatkozó szakértők.

    A fenti két ok miatt marad a betegek fele kezeletlen. Kezdeti változást egy októberben elfogadott és a mentális betegek jogait kiterjesztő törvény hozhat, amely a személyiségi jogok fokozottabb védelmét szolgálja, így megtiltja például adataik nyilvánosságra hozatalát. Az új jogszabály a közkórházakban kötelezővé teszi a mentális betegségeket kezelő részlegek felállítását és kimondja: a betegek diagnózisát csak szakorvos állíthatja fel.

MTI / Szerencsi Ágnes

Friss hírek