Semjén nem árulkodik Ficónak

A magyar kormány azt ígéri, a választói névjegyzék alapján nem fogja tudni kideríteni Szlovákia, kinek van kettős, szlovák–magyar állampolgársága. A szakértő szerint annyira átláthatatlan a helyzet, hogy ezt még nem lehet biztosan állítani. Megfelelő garanciális elemeket kíván beépíteni a kormány a választási regisztráció folyamatába a külhoni magyar szavazók adatainak védelme érdekében.

Megfelelő garanciális elemeket kíván beépíteni a kormány a választási regisztráció folyamatába a külhoni magyar szavazók adatainak védelme érdekében – nyilatkozta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes az MTI-nek. Kiemelte: a kezdet kezdetétől nyilvánvalóvá tették, hogy Magyarország senkinek nem ad ki állampolgársági információt, ez vonatkozik a választási regisztrációra is, a választási regisztráció folyamata során pedig figyelmet fordítanak arra, hogy azon országok állampolgárai, akiket emiatt esetleg retorzió érhet, úgy tudjanak regisztrálni, hogy az ne jusson az adott állam tudomására.

Ezzel Robert Fico hetekkel ezelőtti gondolatmenetére reagált. A szlovák kormányfő szerint jelenleg sehonnan sem derül ki, mely szlovákiai állampolgárok folyamodtak magyar állampolgárságért, ám ha valaki választóként regisztrálná magát, fény derülhetne kettős állampolgárságára. Szerinte a listát nyilvánosságra kell majd hozni, s így kiderülhetne, ki magyar állampolgár.

László Róbert választási szakértő sem tartja valószínűnek, hogy a feliratkozás alapján valakit megfoszthatnának szlovák állampolgárságától. „A magyar választói eljáráshoz tényleg semmi köze a szlovák államnak” – mondta lapunknak a budapesti Political Capital elemzője. Magyarországon a pártok ugyanakkor némi pénz ellenében kikérhetik a választói jegyzéket, ami a választók nevét és címét tartalmazza. „Ha egy párt kiadná Szlovákiának, akkor megtudhatnák a szlovák hivatalok. A névjegyzéket viszont az önkormányzatoknak is ki kell függeszteniük” – mutatott rá.

Azt ugyanakkor még nem tudni, ez a kötelezettség megmarad-e a jövőben is. „Most, hogy regisztráció is lesz, egészen más a helyzet. Ilyen jellegű részletekkel senki sincs tisztában, napi szinten változik a helyzet, szaporán érkeznek a módosító javaslatok” – tette hozzá. A választási eljárásról szóló törvényt – melynek része a regisztráció is – most tárgyalja az Országgyűlés, végszavazás két hét múlva várható. A tervezethez óriási mennyiségű fideszes módosítás érkezett már eddig is. „Ebből biztos, hogy hatalmas káosz lesz” – véli, ugyanakkor azt valószínűsíti, hogy a pártok továbbra is kikérhetik majd a névjegyzéket.

Önmagában az, hogy valaki a választói névjegyzékben szerepel, még nem jelenti azt, hogy megsértette a szlovák törvényeket – mutatott rá Semjén. „Abból jogilag még semmi nem következik, hogy valakiről tudják, magyar állampolgár. Vele szemben csak akkor lehetne fellépni, ha azt tudják bizonyítani, hogy az illető maga kérelmezte a magyar állampolgárságot” – mondta a miniszterelnök-helyettes.

Eddig úgy néz ki, a külhoni magyar állampolgárok levélben regisztrálhatnak – a regisztrációs időszak alatt bármikor. Ez az időszak már hónapokkal a választások előtt kezdődik. Szavazni levélben, illetve a magyar külképviseleteken lehet majd.

Új Szó

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »