Idén megúszhatjuk a számonkérést a telekomadó ügyében

A kormányzat szerint idén már nem várható elmarasztaló határozat a távközlési adó ügyében, amit még 2010-ben léptetett életbe az állam. Akkor felmerült, hogy uniós jogot sért, a vállalatok meg is tették a megfelelő lépéseket, döntés még azóta sem született. A kérdéses összeg 3 évet együttvéve nagyjából 180 milliárd forintra rúg, ami az éves költségvetés több, mint 1%-át teszi ki.

Az MTELEKOM részvényesei nem számolnak a visszatérítéssel, mint ahogy a költségvetésben sem ez az alapfelállás, azonban a távközlési cégek szempontjából pozitív ítélet felkavarná a részvény és a magyar eszközök megítélését is.

Az TELEKOM kurzusa egyébként megint lefelé tendál az új mobilszolgáltató megjelenése miatt – hiába várunk 50 forintos osztalékot, ha a piac továbbra is aggódik az előbbi miatt, ezért a fellélegzés is várat még magára.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek