Felfüggesztették tisztségéből a román államfőt

A román parlament felfüggesztette tisztségéből Traian Basescu államfőt, leváltásáról népszavazáson döntenek majd az állampolgárok – közölték pénteken a román hírtelevíziók.

Az államfő felfüggesztése mellett 258 képviselő szavazott, miközben 217 voks is elég lett volna. Basescu leváltási eljárását a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) kezdeményezte, amely szerint az államfő megsértette az alkotmányt.

Az alkotmánybíróság pénteken véleményezte a felfüggesztési indítványt, de nem adott egyértelmű választ arra, hogy valóban megsértette-e az elnök az alaptörvényt, vagy sem. Ez a véleményezés azonban nem kötelező érvényű.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »