Hamarosan indulhatnak a magyar hiteltárgyalások

Az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap is készen áll a hiteltárgyalások megkezdésére Magyarországgal – jelentette be az Európai Bizottság szóvivője, üdvözölve, hogy a magyar parlament pénteken elfogadta a korábban kifogásolt jegybanktörvény módosításait.

Üdvözli az Európai Bizottság a magyar parlament péntek délelőtti döntését, amellyel a korábbi kívánalmaknak megfelelően módosította az Országgyűlés a jegybanktörvényt. A testület szóvivője a szokásos déli sajtótájékoztatón elmondta, miután a módosított jogszabály hatályba lép, az Európai Bizottság kész lesz a Magyar Nemzeti Bank függetlenségével összefüggésben korábban indított kötelezettségszegési eljárás lezárására.

Olivier Bailly közlése szerint július 17-én érkezik majd Budapestre az EU és az IMF tárgyalóküldöttsége, ezt követően „hamarosan megindulhatnak a tárgyalások”. Hozzátette, mindez nem jelenti azt, hogy már el is kezdődnek aznap az egyeztetések, igaz, ezt nem is lehet kizárni. Ennek eldöntése viszont majd a küldöttség feladata lesz.

Az Európai Bizottság „számít a magyar kormány nyitottságára” – tette hozzá a szóvivő.

Elmondása szerint a nemzetközi hiteltárgyalásokért felelős tárcanélküli miniszter és a jegybank elnöke a héten tájékoztatta levélben a gazdasági és pénzügyi EU-biztost a péntekre tervezett parlamenti szavazásról, amelyet Olli Rehn már akkor üdvözölt.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek