A koalíciókötés magasiskolája

Szerbiában a választások általában sorsfordítóak szoktak lenni. Volt már belőlük egy pár Milošević kiebrudalása óta, mi 17-ig jutottunk a számlálásban: erős teljesítmény ez 12 év alatt. Csakhogy amíg az eddigi 17 valóban sorsfordító volt, a május 6-i többszintű választás már korántsem lesz az.

Szerbiai jobboldal Európába tart

A legnagyobb különbség, hogy az eddigi választásokon a Jó állt szemben a Gonosszal. Az egyik oldalon akedves, rendes, talpig becsületes demokratikus erők, a másikon a csúnya, rossz radikálisok, bizony, akik együtt kormányoztak Milošević-csel, meg különben is a hágai vádlott Šešelj vajda a vezérük, hát fújj.

Csakhogy mindössze pár hónappal az előző választások után Tomislav Nikolić, becenevén Toma Grobar, Sírásó Tomi (politikai karrierje előtt a kragujevaci temetkezési vállalat igazgatója volt) úgy döntött, kiválik a Radikális Pártból, és a használhatóbb képességű radikálisokból új, európai értelemben vett jobbközép pártot fabrikál. A pártot meg is kedvelték Európában, a Szerb Haladó Párttal (SNS) már lehet együtt mutatkozni, akár Brüsszelben is, akár az EPP molinói alatt is. 

Ehhez az kellett, hogyNikolić is kitűzze az EU lobogót a szerb mellé: immár a szerb jobboldal vezető ereje is minden erővel Európába igyekszik. Nikolić végigturnézta a belgrádi nagykövetségeket, mindenkit megnyugtatott, hogy tényleg irány Európa, méga kisebbségekrőlis csupagyönyörű EU-kompatibilis dolgot mondott, egyebek mellett azt is, hogy ha kormányra kerül, VMSZ-es belügyminisztere lesz. (Terve végrehajtását aligha fogja megkönnyíteni, hogy a VMSZ-ben – rövid puhatolózási periódus után – végülis teljesen kizártak mindenféle együttműködést az SNS-szel.)

Ma az SNS Szerbia legnépszerűbb pártja(a legfrissebb felmérések szerint 33.5% a támogatottságuk), feltehetően a vasárnapi választáson ők kapják majd a legtöbb szavazatot. Kampányuk lényege, hogy ekézzék a fő rivális DS-t: a szerb városok utcáit a kampány bevezetőjekéntaláírás nélküli plakátok lepték el, rajtuk a DS vezetői láthatóak, a szöveg pedig rímel a DS „Választás a jobb életért”szlogenjére: „Ők már tényleg jól élnek. Hát te?” (KÉP!)

Az SNS politikai- és gazdasági programjaerősen kérdőjeles, vagyösszeszorított szájjal nem mondanak semmit, vagy ha mégis, hát furcsa dolgokat hallani. Például kormányzásuk esetére 100 milliárd eurós külföldi befektetéseket ígérnek: ennek már az icipici töredéke, 3-4 milliárd is kifejezetten siker sztori lehetne. Beleértve a családi ezüst utolsó értékes tételének, a Telekom Srbijának a privatizációját is.

Hiába ők várhatják a legtöbb szavazatot, korántsem biztos, hogy az SNS alakíthat kormányt: a jelenlegi kormány legfőbb erejét adóbalközép Demokrata Párt (DS) minden közvélemény kutatás szerint szorosan ott van a nyomukban (28% eredménnyel), és van egy bónuszuk: a várhatóan szintén a Szkupstinába bejutó több kisebb párttal sokkal inkább koalícióképesek, mint Nikolić-ék.

Régi seprő jól seper?

A DS-nek nagy gyakorlata van már a koalíciók összelegózásában: 2000 vége óta folyamatosan kormányon voltak, többnyire gigantikusra duzzadt koalíciókban – a mostani kormányban konkrétan 11 párt vesz részt. 

Ami az elmúlt ciklus kormányzati teljesítményét illeti, átütő sikereket nem tudnak felmutatni. Az egyetlen igazi eredményük, hogya legeslegutolsó pillanatban Szerbia megkapta az EU-tól a hivatalos tagjelölti státuszt. Az előző kampányban ezt ígérték, és lám, össze is jött. Az más kérdés, mikor lehet ebből teljes EU-tagság: ezt talán még alegtávolabbra látó szerb javasasszony sem tudná megmondani. Horvátországnak speciel – nem kevés hátszéllel – uszkve 9 évre volt szüksége a tagjelölt státuszt teljes tagsággá konvertálni, és feltehetően Szerbiának sem lesz elég ennél kevesebb idő. Sőt.

Máskülönben a DS nem lehet túl büszke az elmúlt négy évre. A gazdaság elég ramaty állapotban van, a GDP stagnál, a költségvetési hiány 4.5 százalékos volt 2011-ben, a munkanélküliség rekord szinteken, miközben a bérek reálértéke csökkent,és a ciklus vége felé újra előkerült az infláció, mint politikai kockázat. Érkeztek ugyan új befektetők az országba (például a Michelin, Gorenje, Benetton), de voltak távozók is, közöttük az egyik legnagyobb szerbiai befektető, a Magyarországon és Szlovákiában is érdekelt US Steel. 

A DS szerencséje, hogy egyrészta gazdasági nehézségekért a felelősséget ügyesen áttolhatták a globális válságra,másrészt – és főleg – meg az, hogy a szavazóik ezt többé-kevésbé el is fogadták tőlük.A DS a kampányában a kötelező paneleken kívül (Evropska Unija, munkahelyteremtés, korrupció elleni harc, örök élet, ingyen sör) leginkább azt használja, hogy róluk legalább már tudják a választók, mire számíthatnak. Plusz, hogy a párt- és államelnökükBoris Tadić milyen tök jó fej. (Lásd keretes írásunkat.)

Ismét Milošević örökösei dönthetnek majd?

A két nagy párt, a DS és az SNS mellett a 10-15 százalék körül várható eredményével maximum közepes támogatottságúnak számító Szerbiai Szocialista Párt (SPS) érdemes a figyelemre.Milošević egykori szocialistái jelentős metamorfózison mentek keresztül.Nekik már 2008 óta papírjuk van arról, hogy Európa-rajongók, és nem hiába barátkoztak a DS-szel sem: a Szocialista Internacionálé legitimizálta,tagjukká fogadta őket. A fiatal pártvezető, Ivica Dačić hatékony belügyminiszternek bizonyult a DS-vezette kormányban, tán még azt is feledtetni tudta, hogy zsenge éveiben Milošević szóvivője volt.

Az SPS különben is furcsa baloldali párt: bár teljes mellszélességgel kiállnak a baloldali értékek mellett (egyes vélemények szerint balosabbak minden más európai szociáldemokrata mozgalomnál), retorikájuknak határozottan van egy harcos nacionalistaolvasata a „nemzeti érdekek védelme” témakörben, akár Koszovó, akár a „nemzetközi erők kettős mércéje” kapcsán.

Az SPS nem is véletlenül tartja fenn mindkét irányban kompatibilis imidzsét:bár az elmúlt időkben a DS-szel smúzolt, a megfelelő matematikai konstelláció esetén az SNS-szel is képesek és, ami még lényegesebb, tán hajlandóak is koalíciót kötni.Ez a kétoldali kompatibilitás jelentősen felnyomja a szocialisták piaci értékét, ügyes taktikázással Dačić-ból akár miniszterelnök vagy államfő is lehet…

Akkor most ki fog kormányt alakítani?

A probléma csak az, hogy az SNS-nek még az is kevés lenne a kormányalakításhoz, ha az SPS „átállna.” A kispártok vagy a (pozitív diszkriminációban részesített) kisebbségi pártok között kisebb a koalíciós potenciálja az SNS-nek. Tartaléka csak a saját, azóta megtagadott múltjával való kiegyezésben lehetne: a parlamenti logika alapján leginkább az egykori „anyapárt,” az azóta a legkritikusabb SNS-gyepáló radikálisok lehetnének a partnerei, de a fájdalmas szakítás még túl közeli. Az talán sokaknak megvan, amikor a Szkupstina ülésén a radikális képviselőasszonyok, Vjerica Radeta és Nataša Jovanovića lehető legkonkrétabban átkokat szórtak az akkor frissen kivált Nikolić-ra és csapatára. A maradék (bejutási küszöb környékén mért) radikálisok és az SNS kibékülése csodaszámba menne.

A másik esélyes koalíciós partner az idővel egyre jobbra tolódó, most már konkrétan a szélsőjobbhoz konvergáló Kostunica-féleSzerbiai Demokrata Párt (DSS) lehetne, akikre azonban maga Nikolićvan kiakadva: miniszterelnökként Koštunica még 2008-ban csicskáztatta az akkor még radikális pártiNikolićot –Nikolić az országgyűlés elnöke volt, amikorKoštunicamegvonta a bizalmát tőle, így Nikolićnéhány nap elnökösködés után lemondani kényszerült, de megesküdött, hogy „ez volt az utolsó alkalom, hogy palira vett a DSS,” ami elég chucknorris-os megnyilvánulásnak tűnik még így négy év távlatából is. 

A DSS-szel kapcsolatos pragmatikus gond, hogy a DSS a legeltökéltebben EU-szkeptikuserő a számottevő szerb pártok közül, például eleve csak úgy hajlandó koalíciós tárgyalásra, ha koalíciós partnereielőbbaláírják anti-EU kiáltványukat. Ezaz elmúlt időben az EU globálisan legőszintébb hívévé avanzsált Nikolić számáraegyenlő lenne egynyilvános önkasztrálással.

A túloldalon a DS-nek sem egyszerű a dolga, ha kormányképes koalíciót akar összeeszkábálni, de ha csak a mostani partnereit újra összeszedi, mársikerülhet kormányt alakítania. A kormányon belül is voltaka pártok között villongások persze, főleg a DS és az ország gazdasági „think tank-jának” tartott Szerbiai Egyesült Régiók (URS) formáció (leánykori nevén G17+) között, de a kisebb pártok elgondolkozhatnak, kormányon akarják-e tölteni a következő ciklust, vagy amolyan se-nem-kormány-se-nem-igazi-ellenzék státuszban. 

Ha létezne politikai fogadóiroda, egyelőre inkább a DS-re lenne érdemes tétet tenni, de a harc még bőven hozhat új meglepetéseket. Egy dolog azonban biztos: május 6. után bármit is hozzon a választási matematika, Szerbia új kormánya valamiféle sokpárti, kompromisszumos koalíciós megállapodás eredményeképpen fog felállni. Így aztán továbbra is viszonylag instabil, a populizmusnak ellenállni nehezen tudó – de immár legalább kiszámíthatóan nyugatbarát formációra számíthatunk.