Beperelik a nigériai elnököt tankok használata miatt

Előfordulhat, hogy bíróság előtt kell felelnie a nigériai elnöknek, Goodluck Jonathannak, miután egy jogvédő szervezet beperelte – írja a dél-afrikai Mail & Guardian. A Save Nigeria Group szerint a szólásszabadságot sértette meg az elnök, amikor több hétre tankokat vezényelt az utcákra azért, hogy elfojtsa a tömegdemonstrációkat.

A szervezet most 650 ezer dollár kártérítést követel, valamint annak megtiltását, hogy utcára lehessen küldeni a katonaságot olyan esetekben, amikor az ország biztonsága nincs veszélyben. A keddi lagosi bírósági meghallgatáson a csoport képviselője elmondta, a demokrácia megerősítése szempontjából a döntés kulcsfontosságú.

Országszerte tüntetések törtek ki azt követően, hogy a kormány bejelentette: január elsejével eltörlik az állampolgárokat addig megillető, a benzinhez kapcsolódó kedvezményeket. Az olajban gazdag afrikai nemzet polgárai számára szimbolikus lépésről volt szó, sokan ugyanis a kedvezményben látták a kedvező természeti adottságok egyetlen hétköznapi előnyét.

Szeghalmi Zsolt

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »