Új belföldi légitársaság kezdte meg működését Lengyelországban

Április elsejével új belföldi légitársaság kezdi meg működését Lengyelországban. Az OLT Express névre hallgató cég tavaly jött létre két légi szállítással foglalkozó vállalat összeolvadását követően. A cég vezetői jelen pillanatban csak a belföldi piacra szeretnének koncentrálni, így járataik egyenlőre csak kilenc lengyel nagyvárost kötnek össze. A PAP lengyel hírügynökségnek nyilatkozva cég képviselője hangsúlyozta, hogy 18 közvetlen járatával a társaság képes lesz az utasait maximum 90 percen belül az ország egymástól távoli pontjaira is elszállítani.

A vállalat a „fapados” és a tradicionális légitársaságok közötti piaci rést kívánja kiaknázni. Ennek jele, hogy az olcsó utakat kínáló társaságokkal szemben a cég ingyenes csomagszállítást ígér (egy-egy kézi, illetve feladott csomag elejéig) és ingyenes étkezést kíván biztosítani hosszabb útjain.

A vállalat beindítása kapóra jöhet a varsói kormányzatnak, hiszen pár hónappal a futball Európa-Bajnokság kezdése előtt számos infrastrukturális beruházás befejezése kérdéses, ezek hiányát pedig egy belföldi légitársaság részben sikeresen tudná pótolni.  

Dobrowiecki Péter

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »