Nemcsak az al-Shabaab brutális, hanem a kormány is?

A Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet múlt heti jelentésében az átmeneti kormányt támogató katonai szervek visszaéléseiről számol be – olvasható a Sahel Blogon. A szomáliai kormány ádáz küzdelmet vív az al-Shabaab iszlamista terrorszervezettel, amely a fővároson, Mogadishun kívül jelentős területeket tart ellenőrzése alatt.

Az al-Shabaab kiszorítása során azonban magát a kormányoldalt támogató militarista erők is brutalitáshoz folyamodnak, tárta fel a riport. Ugyanúgy kivégzések és kínzások fűződnek a nevükhöz, mint az ellenség, a terroristák ténykedéséhez. Azonban – mutat rá a jelentés – egy, a kormányhoz közel álló erőszakhullám, származzék vagy sem hivatalosan a kormánytól, rossz fényt vet a politikai ellenőrzés megszilárdításán fáradozó szomáliai átmeneti kormányra.

A HRW a visszaélések azonnal megszüntetésére, illetve a bűnösök felelősségre vonására szólított fel, hozzátéve, hogy amióta az al-Shabaabot sikerült kiűzni többek között két Etiópiával határos régió városaiból, a biztonsági körülmények csak rosszabbodtak.

Szeghalmi Zsolt

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »