Akik a medvével játszanak

Lettország, és az ottani orosz kisebbséggel kapcsolatos problémák az utóbbi időben ismét a nemzetközi figyelem középpontjába kerültek, miután a szavazók elsöprő többsége népszavazáson akadályozta meg az orosz hivatalos nyelvvé válását. A lakosság 28 százaléka orosznak vallja magát, az ő érdekeiket (is) képviselő, a tavalyi választásokon a legtöbb szavazatot szerző pártot mégis kihagyták a kormányból, a népesség 14 százalékának pedig továbbra sincsen állampolgársága. A rendszerváltás óta meglévő feszültségek ismét a felszínre kerültek, a lett kormány lépéseit pedig már Moszkva sem nézi jó szemmel.

Bár a mai Lettország területén az orosz kisebbség már a 18-19. században jelentőssé vált, a második világháború utáni szovjet megszállás időszakában hatalmas változások mentek végbe. Mivel a lett tagköztársaság életszínvonala viszonylag magasnak számított, sokan telepedtek le itt, köztük nyugalmazott katonatisztek és családjaik. Az oroszok száma négy és félszeresére nőtt, a korábban főként agrárlakosságot jelentő kisebbségből pedig túlnyomóan ipari-városi lakosság lett. Csak 1953-ig 750 000 orosz költözött lett területre, miközben 120 000 lettet öltek meg és internáltak. Ennek következtében a függetlenedés időszakára a lettek részaránya 77 százalékról 52 százalékra csökkent, míg a főváros, Riga lakosságának 70 százaléka orosz nemzetiségűnek vallotta magát.

Az állampolgárság kérdése

A függetlenséggel megindult a megtorlás, egyfajta „igazságtétel” a szovjet időszak sérelmeiért. 1993-ban a lett kormány elfogadta az állampolgársági törvényt, mely automatikusan állampolgárságot adott az 1940 előtt az ország területén élőknek, valamint leszármazottaiknak, mindenki másnak azonban kérelmeznie kellett azt. Értelemszerűen ez elsősorban az oroszok, valamint ukránok és fehéroroszok ellen irányult, akik így állampolgárság nélkülivé váltak. Ez az ország területén élők 30 százalékát jelentette, akik így kimaradtak a jó lehetőségekkel kecsegtető privatizációból, ráadásul földbirtokkal sem rendelkezhettek.

Az állampolgárság megszerzésének feltételei a legtöbb orosz számára teljesíthetetlenek voltak. Az öt éves tartózkodás mellett a lett nyelv, történelem, valamint a himnusz szövegének ismerete is feltétel, ezt pedig rengetegen nem tudták teljesíteni. Ezen felül az eskü letételéhez el kell ismerni, hogy a Szovjetunió megszállta, és nem felszabadította Lettországot. Bár az elmúlt két évtized alatt folyamatosan egyre többen szerezték meg az állampolgárságot, a mai napig a lakosság 14 százaléka nem rendelkezik ezzel, akiknek a kétharmada orosz, a többi pedig jórészt ukrán és fehérorosz. Az azonban jelentős előrelépés, hogy míg a kilencvenes évek elején 715 000 embernek nem volt állampolgársága, ez a szám mára 290 000-re csökkent.

Ez természetesen sok nemzetközi szervezet nemtetszését is kiváltotta, ám a többek között az Amnesty International által is hangoztatott párhuzam, mely a helyzetet a nemzetközi jog által is ismert hontalanok helyzetéhez hasonlítja, helytelen. Az állampolgárság nélküliek ugyanis speciális útlevelet kapnak az államtól, tartózkodási engedély nélkül élhetnek és dolgozhatnak az országban, állami nyugellátásban is részesülnek, valamint gyermekeik automatikusan megkaphatják az állampolgárságot (bár csak akkor, ha orosz állampolgársággal nem rendelkeznek, a lett jog ugyanis nem ismeri el a kettős állampolgárságot). Vagyis elsősorban a politikai jogok azok, amelyekből kizárják ezt a nemzetközi jog számára is ismeretlen jogállású csoportot. Ezen pedig érthetően a legtöbb politikai erő nem szívesen változtatna. Az orosz kisebbség érdekeit megtestesítő Harmónia Központ így is a legnagyobb parlamenti párt, ezért mindenki más szeretné a további biztos szavazókat távol tartani a politikai jogok gyakorlásától.

A Nemzeti Kisebbségek Védelméről Szóló Keretegyezményt ugyan ratifikálta Lettország, ám mindezt úgy tette, hogy közben gyakorlatilag megerősítette az oroszok jogfosztott helyzetét. A ratifikáló rendelkezés ugyanis egy definíciót is hozzátett a keretegyezményhez, mely szerint a nemzeti kisebbség „A lett állampolgárok csoportja, akik vallásukban, kultúrájukban és nyelvükben különböznek a többségi társadalomtól és hagyományosan, generációk óta Lettország területén élnek.”. Ezzel kimondja, hogy az oroszok nem számítanak nemzeti kisebbségnek, csupán bevándorlóként kezelik őket, elvégre jórészük nem rendelkezik állampolgársággal, jelentős többségük pedig csak a második világháborút követően telepedett le.

Sokszor felmerült már az állampolgárság automatikus megadásának ötlete, azonban ezt a lakosság többsége egyelőre elveti. A Harmónia Központ által is képviselt mérsékelt elképzelés növelné az állampolgárság nélküliek politikai jogait. A terv szerint legalább az önkormányzati választásokon szavazati jogot kapnának, amivel felmérések szerint a lettek 46 százaléka is egyetért. A politikai elit azonban egyelőre hajthatatlanul ellenzi ezt az engedményt is.

Erőszakos asszimiláció?

A kisebbségek jogainak szempontjából a másik meghatározó kérdés a nyelvhasználat joga. A lettországi oroszok pedig ezen a téren sem állnak túl jól. A kormány rendeletben szabályozta, hogy csak és kizárólag lett helységnévtáblákat lehet kihelyezni, annak ellenére, hogy a fővárosban még ma is ugyanannyi orosz él, mint lett (41,2 százalék).

Ami azonban ennél is jobban borzolta a kedélyeket, az az oktatási törvény, mely előírta, hogy, az állami támogatásból egyébként teljes egészében kizárt kisebbségi iskolákban is lettül kell tanítani a tananyag 60 százalékát. A Harmónia Központ hatalomtól való távoltartásáért folyó alkudozásban a radikális jobboldali Nemzeti Szövetség pártját is bevették a kormánykoalícióba, akik népszavazást szerettek volna tartani annak érdekében, hogy száz százalékban, csak és kizárólag lettül lehessen tanulni az országban. A kezdeményezéshez azonban nem sikerült kellő támogatást találni, sikerült viszont újra felhevíteni az utóbbi időben háttérbe szoruló indulatokat. Erre válaszul kezdődött meg ugyanis az aláírásgyűjtés ahhoz a népszavazási kezdeményezéshez, mely az oroszt hivatalos nyelvvé kívánta nyilvánítani. 

A februári népszavazás a lakosságot és a politikai elitet is régóta nem látott aktivitásra sarkallta. A korábbi köztársasági elnök, az egyik jelenlegi koalíciós pártot vezető Valdis Zatlers a lett nyelv megvédésére szólított fel, és Valdis Dombrovskis miniszterelnök is hasonlóan élesen foglalt állást, annak ellenére, hogy mindketten a politikai centrumhoz tartózónak vallják magukat. A legkényesebb azonban a Harmónia Központ számára volt a helyzet, hiszen régóta igyekeznek szélesíteni szavazóbázisukat (amibe a kezdeményezés támogatása nem igazán fér bele), ráadásul képviselőik a lett nyelv védelmére tettek esküt. A párt népszerű vezetője,a rigai polgármester, Nils Usakovs végül nyíltan kiállt az „igen” szavazatért, csakúgy, mint a párt másik prominens politikusa, a parlamenti frakció vezetője, Janis Urbanovics. Azt azonban mindketten hangsúlyozták, hogy mindez saját véleményük, és nem a párt központi álláspontjáról van szó. Sokan a Harmónia Központot sejtették az aláírásgyűjtés hátterében, ez azonban nehezen lenne indokolható. A párt régóta azt a mérsékelt elképzelést támogatja, mely mindenek előtt önkormányzati szinten adna mindenkinek politikai jogokat, ráadásul az utóbbi időben sikeresen szólították meg az orosz kisebbségen túli szavazókat is, melyet nem lenne okos lépés kockáztatni egy bukásra ítélt kezdeményezés támogatásával. Vagyis a Harmónia Központot kifejezetten nehéz helyzet elé állította a népszavazás.

Bár a lettországi oroszok körében a természetes szaporulat is nagymértékben csökkent, a teljes asszimilációra irányuló kormányzati politika, és az azáltal kiváltott emigráció is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a magukat orosznak vallók száma 21 százalékkal csökkent az elmúlt évtized során. Ez a trend az orosz vezetést is a baltikum-beli kisebbség növekvő támogatására sarkallta.

Oroszország közbeszól

A népszavazáson magas részvétel mellett végül 75 százalék nemmel válaszolt, ezt pedig már a moszkvai vezetés sem hagyta szó nélkül. Előbb a rigai orosz nagykövet, majd pedig Putyin személyesen is aggályait fejezte ki a lett helyzettel kapcsolatban. Az orosz támogatás megnyilvánulása azonban csak a retorika terén számít újkeletűnek. A kisebbségi szervezetek és iskolák átláthatatlan finanszírozása mögött már régóta a nagytestvértől érkezett támogatások lapulnak.

A Russiky Mir alapítvány 2007-ben jött létre, Putyin támogatásával, és első évében egymilliárd rubeles költségvetésből gazdálkodott az orosz identitás megőrzésének támogatására létrehozott szervezet. Lettországban orosz nyelvű tansegédletek kiadasához nyújt támogatást, mivel az állam ehhez semmilyen módon nem járul hozzá, annak ellenére, hogy az alkotmány a kisebbségek identitásának megőrzését célként fekteti le. Az alapítvány segítségével kiadott és terjesztett anyagokat azonban sokan kritizálják, mivel például Lettország szovjet megszállása egyáltalán nem szerepel a tananyagban.

Az alapítvány támogatásából közel húsz nem kormányzati szervezet (NGO) részesült Lettországban, az ilyenekre vonatkozó pénzügyi szabályozás pedig itt a legszigorúbb a balti államok közül. A hatályos törvények teljes átláthatóságot és a támogatások részletes felsorolását követelik meg. Ennek ellenére a részesülő húsz szervezet közül mindössze egy éves jelentésében szerepel a Russiky Mir támogatása, mint bevételi forrás. A transzparencia hiánya pedig további gyanakvásra ad okot. Nagy a személyi átfedés a szervezetek között, sok vezetőségében a megtalálhatók a Harmónia Központ vezető politikusai, valamint lettországi orosz üzletemberek.

Ezek az átláthatatlan pénzügyi és személyi viszonyok vezettek azokhoz a feltételezésekhez, melyek szerint nem egy esetben a támogatások egy része a politikai pártok kampányfinanszírozásába folyik. A legtöbb ilyen vád éppen Usakovs főpolgármestert éri, aki, a kiszivárgott emailek szerint, az orosz külügyminisztériumtól is kapott pénzügyi segítséget kampányához. De a nyelvi kérdésről szóló népszavazási kezdeményezéshez szükséges pénz forrása sem mondható egyértelműen beazonosíthatónak. Ez utóbbit a Dzimta Valoda, azaz az „Anyanyelvünk” szervezet kezdeményezte, amely szintén a Russiky Mir által folyósított adományok haszonélvezője, mint ahogy arról sem szabad elfeledkezni, hogy a népszavazás esetleges sikerével az orosz nem csak Lettország, de ezzel együtt az Európai Unió hivatalos nyelvévé is vált volna.

Bár az orosz pénzek különböző csatornákon már régóta érkeznek, a referendum segített ismét a figyelem középpontjába emelni a kérdést, éles reakciókat kiváltva az ország vezetőiből, és egyúttal jobb lehetőségeket biztosítva a visszafogottabb célok eléréséhez. Az állampolgárság automatikus megadásáért, vagy az önkormányzati választásokon való részvétel lehetőségéért indulhat a következő kampány, amit már a lett társadalomnak is jóval nagyobb része támogat, a kormány pedig nemzetközileg is kifejezetten kínos helyzetbe kerülne ezek erőszakos háttérbe szorításával, ami jelentősen növelné az oroszországi vezetés esetleges válaszreakciójának elfogadottságát. De ennek a feszültségnek a fenntartásával nyomás gyakorolható a későbbiekben a lett parlamentre is, ha ismét megfeledkeznének az oroszok képviseletét felvállaló pártról a legközelebbi kormányalakítás során. A Harmónia Központ így ugyanis mindenképpen a kompromisszumos, mérsékelt politizálás és vitarendezés megtestesítőjévé válik.

A felmérések szerint a lettországi oroszok többségében mára kialakult a kettős identitás, miközben a lettek 72 százaléka beszéli az orosz nyelvet is, miközben az elsőszámú „kisebbségi” párt már bőven túlnőtt az oroszság szavazókörén. Mindezek ellenére azonban a lett vezetés még mindig bevándorlóként és a történelmi elnyomás élő emléként tekint a helyi oroszokra, lakosságuk közel harmadára. Ez a félelem és elnyomás pedig Moszkva kezére játszik, ahol minden eszköz adott a baltikumi kisebbség egy részének radikalizálásához. Nem véletlen kerültek előtérbe az olyan szélsőbaloldali, magukat „nemzeti bolsevikként” definiáló, orosz börtönt is megjárt lettországi orosz politikusok, mint Vlagyimir Linderman, vagy Jevgenyij Oszipov. Hosszú távon ezért a lett politikai elitnek sem lehet érdeke a jelenlegi viszonyok erőltetett fenntartása, hiszen ezzel éppen az egyre ambiciózusabb orosz geopolitikai tervekhez teremtenek tökéletes körülményeket.