Schwarzenberg: Petr Nečas az EU perifériájára vezeti Csehországot

A cseh kormánykoalíció kisebbik pártja, a TOP 09 támogatta a pénteken tető alá hozott Európai Uniós egyezményt az egyes államok költségvetési hiányának szabályozásáról. Petr Nečas más véleményen volt pártjával, az ODS-szel. Karel Schwarzenberg, mint a TOP 09 elnöke, kritizálta a miniszterelnök lépését, amellyel – szerinte Csehország csak az EU szélére fog sodródni.

Nyilatkozatában kifejtette, hogy a miniszterelnök rosszul gondolta, hogy az egyezmény által az EU intézményei jobban bele tudnak nyúlni az államok belügyeibe. A külügyminiszter szerint még egy éve van Petr Nečas-nak, hogy észrevegye a hibáját, és aláírja az egyezményt. A miniszterelnök eleve úgy utazott el Brüsszelbe, hogy kapott az aláírásra felhatalmazást, amennyiben ez továbbra sem fog megtörténni, úgy Karel Schwarzenberg nem fog megjelenni az eurozóna bővítéséről zajló tárgyalásokon, adta hírül a Lidovyé Noviny.

A Csehországon kívül is népszerű, és nagy kapcsolati tőkével rendelkező Schwarzenberg még januárban nyilatkozott a Spiegelnek az utóbbi témáról: a közös valutát az európai egység sarokkövének nevezte, és az eurozóna bővítésére is szükség van a cseh külügyminiszter szerint. Hozzátette azt is, hogy a Merkel-Sarkozy találkozók elősegítik az eurozóna jelenlegi válságának megoldását, dacára annak, hogy a más államok vezetőivel nem folynak a tárgyalások.

Miklós Dániel

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »