Repetázna az RMDSZ

Az RMDSZ a 2008-ban elért eredményét próbálja megismételni az idei önkormányzati választásokon, jelentette be tegnapi sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor. A szövetségi elnöke elmondta: a szombati, Marosvásárhelyen sorra kerülő Szövetségi Képviselők Tanácsában (SZKT) elfogadják a jelöltállítási szabályzatot, és országos kampányfőnöknek nevezik ki Kovács Péter főtitkárt.

Kelemen Hunor szerint nagy hangsúlyt fektetnek a helyhatósági választásokra, hiszen a szövetség számára az önkormányzatok a legfontosabb intézmények. 

Átkos megosztottság

Az erdélyi magyar politikai helyzet kapcsán az RMDSZ elnöke a megosztottság veszélyeire hívta fel a figyelmet. Szerinte a magyarországi segédlettel megalakult romániai magyar pártok nem az együttműködést, a magyar közösség érdekeit tartják szem előtt. „2012-ben saját magunkon kívül senkire nem számíthatunk. Azok, akik pártot alapítanak, versenyre készülnek. Nem az a céljuk, hogy önkormányzati képviselőik legyenek, hogy a közösségek érdekeit képviseljék, ők a bukaresti jelenlétre készülnek, bármi áron. Azt azonban látnunk kell, hogy a romániai magyarság közel 80 százaléka úgy véli, hogy a parlamenti képviselet kiemelten fontos, és ezt veszélyeztetni nem szabad” – jelentette ki Kelemen Hunor.

Ki a főnök az EMNP-ben?

Újságírói kérdésre válaszolva Kelemen Hunor elmondta, úgy értesült, hogy Tőkés László háromszéki látogatása során nagyon határozottan kijelentette, hogy kizárt dolognak tartja az RMDSZ-szel való összefogást. „Egyrészt nagyon furcsállom ezt a kijelentést, hiszen Tőkés László az RMDSZ európai parlamenti képviselője, havi 8000 eurós fizetéssel és 15 000 eurós költségkerettel. Másrészt nem vagyok biztos abban, hogy Toró T. Tibor, az új párt megválasztás előtt álló elnöke egyáltalán tud erről a szándékról. A valódi főnök hozott egy döntést, elmondta a nyilvánosság előtt: nem lesz összefogás. Nem tudom, hogy ezzel Toró T. Tibor egyetért-e, hiszen az ő nyilatkozataiból úgy értettem, hogy kívánatosnak tartja az együttműködést” – válaszolt Kelemen Hunor. 

Az erdélyi magyarok mind „nemzetiek”

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, a helyi RMDSZ elnöke kifejtette: az zavarja, hogy Tőkés László célként tűzte ki az RMDSZ monopóliumának megtörését. „Azok, akik erről beszélnek, nem folytatják gondolatmenetüket azzal, hogy mi következik. Nem beszélnek arról, hogy hogyan képviselnék ők az RMDSZ-nél hatékonyabban a közösségi érdeket” – fejtette ki Antal Árpád, aki szerint a romániai magyarság körében nincs nemzeti oldal, hiszen minden erdélyi magyar a nemzeti oldalon áll. „Mitől, vagyok én kevésbé jobboldali vagy kevésbé nemzeti érzelmű, mint például Szász Jenő vagy Kulcsár Terza József” – kérdezte Antal Árpád. Az RMDSZ uralmának megtörése kapcsán Tamás Sándor háromszéki tanácselnök, a megyei RMDSZ elnöke példaként Kézdivásárhelyt említette, ahol ez megtörtént, de az MPP-s polgármester, alpolgármester és a polgári többségű tanács „zsebre vágta a város fejlesztési lehetőségeit”. 

Merész idei tervek

Fizetést és nyugdíjat emelne, autópályát építene, és kisebbségi törvényt szeretne elérni az RMDSZ az új kormányban. Kelemen Hunor szövetségi elnök ismertette az új kormányprogram és a megkötendő koalíciós megállapodás részleteit. Elmondta, az Ungureanu – kabinetben azt próbálják elérni, hogy ha az első negyedévi gazdasági emelkedés 2 százalékos lesz, akkor emeljék a béreket és igazítsák az inflációhoz a nyugdíjakat. „A gazdaság Romániában nincs olyan rossz helyzetben, mint több más uniós országban, ennek ellenére meg kell várni az első negyedévi gazdasági mutatókat. Két-három nehéz év után vissza kell adni valamennyit a közszférában dolgozóknak, hiszen a bércsökkentések, az elbocsátások is elsősorban őket érintették” – mondta Kelemen Hunor. A szövetségi elnök az infrastrukturális beruházások folytatását, elsősorban az észak-erdélyi autópálya építésének a folytatását szorgalmazza. 

Ezerszer is nekifutnának a kisebbségi törvénynek

Új Magyar Szó

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »