Egy pillanat alatt kirúgták a külügyminisztert

Teodor Baconschi túl durván szólt be a tüntetőknek: a miniszteri bársonyszék bánta. A tömeg ünnepel, és további fejeket akar, tudósít a Manna.ro.

A külügyi tárca vezetője hétfőn épp Brüsszelben tárgyal, meglepetésként érte a menesztés. Felelőtlenül léhűtőzött, és csőcselékezett.

Teodor Baconschi egy héttel ezelőtt azt írta a blogján, hogy az „erőszakos csőcselék” vonult az utcára. Nem ez volt az első különös megszólalása a politikusnak: tavaly októbertben azt mondta, hogy a PDL-nek jobbközép párttá kell válnia, olyan szervezetté, amelyet a „dolgozó és nem a kolduló Románia” támogat.

Miután többen kritizálták Baconschit, hogy a legszegényebb társadalmi rétegeket sértette meg, újabb furcsa nyilatkozatot adott. Azt mondta: itt egy metaforáról van szó, arra a kisebbségre gondolt, mely „mindent a segélyező államtól vár”.

Az Egyetem téren jelenleg is tüntetők közül többen az Antena3 hírtelevíziónak azt mondták, jó jel, hogy a kormány a saját minisztereitől is elvárja a demonstrációval szembeni tiszteletet, de további tárcavezetők lemondására van szükség.

Kitekintő / Manna.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »