Megnyílt Fukusima az újságírók előtt

Szombaton meglátogathatták a fukusimai atomerőmű környékét az újságírók. Ez volt az első alkalom, hogy a márciusi baleset óta a japán hatóságok kívülállókat engedtek a területre, bizonyítva, hogy haladnak az újjáépítéssel.

Március óta tegnap engedtek be először újságírókat a földrengés és cunami okozta atomkatasztrófa által sújtott területekre – jelentette a BBC. A riporterek teljes védőfelszerelésben körbeutazhatták az erőmű területét, hogy saját szemükkel mérhessék fel az ott uralkodó körülményeket. „Az esemény bekövetkezte óta szinte érintetlen a terület: össze-vissza heverő, összetört járművek, omladozó épületek és törmelékhalmok mindenütt” – nyilatkozta az egyik résztvevő. A csoportot egy korábbi tornateremben szállásolták el, ami jelenleg az eltakarítási műveleteket felügyelő csoport központját képezi. A látogatókkal tartott az erőmű igazgatója, Josida Maszao is, hogy személyesen számoljon be az elmúlt hét hónap történéseiről. „A balesetet követő első hétben jó párszor eszembe jutott, hogy meg fogok halni. Jelenleg azonban biztos vagyok benne, hogy sikerült teljes ellenőrzés alá vonni a helyzetet és megfékezni a sugárzást. Úgy hiszem, hogy a környező települések lakói biztonságban vannak, így félelem nélkül élhetnek. Bár tény, hogy a helyreállításon fáradozó munkások életkörülményei még mindig nem a legmegfelelőbbek.”

Az eltakarítást legnagyobb mértékben az nehezíti meg, hogy a katasztrófa bekövetkezte után nagy mennyiségű radioaktív anyag és hulladék terjedt szét a környéken, így a terület nagy része még mindig le van zárva. A munkálatokért felelős miniszter, Hoszono Gosi azonban bizakodva tekint előre. „Akár hányszor idelátogatok, minden egyes alkalommal azt veszem észre, javult a helyzet. Ez kétségkívül a munkások fáradhatatlanságának az érdeme” – nyilatkozta.

Az újságírók beutazására a sugárzási szintek visszaszorítása terén vívott csata sikerével kerülhetett sor, korábban ugyanis a magas értékekre hivatkozva maradtak zárva a terület kapui a nyilvánosság előtt. A látogatás célja így az is volt, hogy bizonyítsa: a katasztrófa utóhatásainak kezelésében jelentős előrelépést értek el. Bár a kormány reméli, hogy még az év vége előtt sikerül biztosítani az ún. „hideg leállás” (angolul: cold shutdown) állapotát, ami azt jelentené, hogy az erőművet biztonságban lekapcsolják. A terület „eredeti állapotába” történő visszaállítása és a teljes kártalanítás így is több évtizedbe telik majd. (A fukusimai katasztrófáról szóló cikkeink itt érhetők el.)

Roja Csilla

Friss hírek