Mosonyi György, az INA felügyelőbizottságának alelnöke tegnap arról beszélt, hogy a 2015-ig szóló vállalati stratégia keretében mintegy 20 milliárd kunát (3.85 milliárd dollárt) fektetnek be a horvát finomítók fejlesztésébe: vagyis a sziszeki és a rijekai finomítók megújításába. A stratégiai javaslat szerint 1-1 milliárd dollár fejlesztést kell a finomítókban végrehajtani, ám a sziszeki üzem esetében úgy kerülne további egymilliárd dollárba a program, hogy a többletráfordítás nem feltétlenül ígérne életképes megoldást. Ezért a munkahelyek megőrzése érdekében meg kell vizsgálni, milyen egyéb tevékenységre lehetne használni a létesítményt – mondta a felügyelőbizottsági alelnök, akinek szavai részben a MOL és horvát kormány közötti vita kontextusában is értelmezhető, hiszen a horvát fél azzal vádolta az INA magyar anyavállalatát, hogy a menedzsment rossz vállalatirányítása kárt okozott a horvát félnek. A MOL válasza a vádakra mindig is az volt, hogy valójában hatalmas beruházásokat eszközöltek a horvát finomítókba, hogy az egyébként üzemi szinten nem nyereséges termelést modernizálják, és a finomítói kapacitásokat jobban kihasználják. A mostani puskaporos légkörben fontos üzenet a további stratégiai fejlesztés, és talán a munkahely megőrzés mellett letett voks is azt erősíti, hogy a MOL hosszú távon tervez az INA-val.
Equilor Európa gazdaság Horvátország ina Magyarország MOL
Friss hírek
Tartja vezető pozícióját a Toyota Magyarországon
A magyarországi újautó-piac az idén felpezsdült, 38,3 százalékkal bővültek a magánvásárlások, 44 652 autót vettek meg magánszemélyek. A Toyota 13.785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését.
Read More »Újabb villámárvíz volt Nepálban
Nepálban kilenc nappal ezelőtt gleccseromlás miatt villámáradás söpört végig, most vasárnap pedig egy földcsuszamlás miatt alakult ki újabb villámárvíz.
Read More »Leállítják Donald Trump közpénzből finanszírozott reklámjait
Egy szövetségi bíró elrendelte, hogy töröljék az összes fennmaradó televíziós reklámot, amelyeket adófizetői pénzből – több millió dollár értékben – fizettek ki Donald Trump politikai üzenetének népszerűsítése céljából.
Read More »2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben
Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.
Read More »Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény
Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.
Read More »149 helyett 44 milliárd forintba fog kerülni az M6-os üzemeltetése
Aláírták az M6-os autópálya üzemeltetési szerződését, a megbízást 44 milliárd forintért az autópályát korábban megépítő, és két évtizede működtető koncesszor kapta meg további 11 évre - közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.