Szerbiába látogat Schmitt Pál

Kétnapos látogatásra utazik ma Szerbiába Schmitt Pál köztársasági elnök. Csütörtök délután négyszemközti tárgyalásokat folytat Boris Tadić szerb elnökkel, majd kora este Mirko Cvetković kormányfővel és Slavica Đukić Dejanović parlamenti elnökkel találkozik.

Pénteken délelőtt Újvidéken a magyar államfő Egeresi Sándorral, a vajdasági képviselőház elnökével, majd Bojan Pajtić tartományi kormányfővel folytat megbeszéléseket. A tartományi fővárosban megtekinti az épülő Európa Kollégiumot.

Ezt követően Szabadkára utazik, ahol a magyar nemzeti közösség képviselőivel tanácskozik. Palicson a Vajdasági Magyar Szövetség díszebédet ad tiszteletére. Ellátogat a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumba, majd a Szent Teréz Székesegyházba, ahol fogadja őt Pénzes János megyés püspök. Ezt követően előadást tart a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon a Magyarok a XXI. században elnevezésű fórumon.

Schmitt Pál szerbiai látogatását eredetileg február közepére tűzték ki, de a köztársasági elnök influenzás megbetegedése miatt akkor az út elmaradt. Szerbiában utoljára tavaly márciusban járt magyar köztársasági elnök, Sólyom László személyében, aki magánlátogatást tett a Vajdaságban.

Vajma.info

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »