A szlovákok számára mindennapos a csalás

A GfK Slovakia ügynökség által készített felmérésben résztvevők 85 százaléka saját környezetében már legalább egy alkalommal találkozott csalással. Az ötszáz megkérdezett 96 százaléka pedig úgy véli, ha mód van rá, akkor biztosan, vagy nagy valószínűséggel hajlunk a csalásra.

Az ügynökség tájékoztatásából kiderült, hogy a legtöbb svindlizés a magasabb költségek kimutatása végett a számlakivonatok és az igazolások körül akad. Az adóalap ilyen jellegű csökkentését a megkérdezettek 22 százaléka nem találja kivetnivalónak.

A megkérdezettek gyakori csalásként a gyógyszergyárak nyomására felírt gyógyszereket, valamint a magasabb hitelkeret megszerzése érdekében a magasabb bevételek, illetve az alacsonyabb költségek kimutatását nevezték meg.

A felmérés szerint az egyes területeket figyelembe véve a leggyakoribbak az adóval kapcsolatos csalások, valamint a közszférában és a biztosítások terén történő csalások. A válaszadók szerint az ilyen jellegű esetek leleplezésével leginkább a biztosítók, az adóhivatalok és a bankok foglalkoznak.

A válaszadók 74 százaléka úgy véli, javítaná a pénzintézetek arculatát, ha nagyobb figyelmet fordítanának a csalásokra.

Hana Petríková, az elemzésekkel foglalkozó SAS Slovakia igazgatója (a felmérés az ő kérésükre készült) szerint a cégek és a közszféra is javítani tud saját megítélésén, amennyiben következetesen igyekszik a csalásokat kiküszöbölni.

Bumm.sk

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »