Jövőre eldőlhet Verespatak sorsa

Legkorábban 2012-ben dől el, hogy megindulhat-e az erdélyi Verespatakon tervezett aranybánya-beruházás – mondta Borbély László pénteken Gödöllőn, az uniós környezetvédelmi miniszterek informális értekezletén.

Románia környezetvédelmi minisztere szerint jelenleg a bányavállalat (RMGC) által benyújtott hatástanulmány értékelése folyik, majd tárgyalások kezdődnek a beruházó, a magyar és a román fél között – írja az MTI.

Az érintett területet azonban a román művelődési minisztériumnak is meg kell vizsgálnia régészeti szempontból, mielőtt végső döntés születhet a beruházás környezetvédelmi engedélyéről.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy mikor indulhat meg a beruházás, ha az RMGC megkapja a környezetvédelmi engedélyt, a román tárcavezető hangsúlyozta: nem bocsátkozik találgatásokba, feladatának az Európai Unióban (EU) hatályos törvények érvényesítését tartja. Hozzátette, hogy az EU-ban több mint nyolc olyan bánya működik, ahol a Verespatakon alkalmazni tervezett technológiával termelik ki az aranyat.

„Vannak tehát olyan zárt rendszerek, amelyek minden feltételnek megfelelnek. Ezt kérjük mi is, valamint garanciákat a jövőre nézve, a bányászat befejezése utáni helyreállítást, rekultivációt tekintve, és garanciát arra, hogy nem tűnik el a beruházó. Ezek az elemek mind benne lesznek a szerződésben” – mondta Borbély.

Kitekintő / Nyugati Jelen

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »