Boc bízik az RMDSZ-ben

Nem számít az RMDSZ „dezertálására” Emil Boc kormányfő, különösképpen azok után, hogy szerinte „már túl vagyunk a nehezén, és most le lehet aratni a babérokat”. Hozzátette: mind a szövetség, mint a többi koalíciós partner korrektül viselkedett, és reményei szerint ez a február 26-a és 27-e között sorra kerülő nagyváradi RMDSZ-kongresszus után sem változik majd.

„Kapcsolatunk korrekt és egészséges volt, mert az ország érdekeit helyeztük előtérbe. Az RMDSZ rendkívül korrekt párt, mert mindig betartotta azokat a vállalásokat, amelyekről közösen megegyeztünk. Tudom, hogy nem volt könnyű felvállalni a választó előtt a fizetések csökkentését, a szociális juttatások levágását” – dicsérte az RMDSZ-t Emil Boc, majd köszönetet mondott azért, hogy bebizonyították, a politikában is van értéke az adott szónak, és nem álltak át, amikor kényelmetlen lett a kormányzás.

A miniszterelnök szerint minden jel arra mutat, hogy március végéig az ország kilábal a gazdasági válságból, ugyanis várhatóan 2011 első negyedévét is pozitív mérleggel zárják. „A kormány feladata továbbra is az, hogy az ország érdekét szem előtt tartva ne olyan döntéseket hozzon, amelyekből rövid távon profitálnak, hanem olyanokat, amelyek közép- és hosszú távú fejlődést eredményeznek. Ezt 2010-ben a gazdasági válság nyomására vállaltuk, és ehhez tartottuk magunkat minden körülmények között” – fogalmazott a miniszterelnök.

A miniszterelnöki tisztségből való távozásával kapcsolatban Emil Boc csak annyi jegyzett meg, hogy a lemondásról nem beszélni kell, hanem beadni. „A lemondás az érintett egyoldalú gesztusa, amit vagy beadsz vagy nem. Ezt nem bejelenteni, vagy megvitatni kell” – hárította el a kormányfő a szándékát firtató egyenes választ.

Új Magyar Szó

Friss hírek