Kettős állampolgárság: elbeszélnek egymás mellett

A Magyar-Szlovák Kormányközi Vegyes Bizottság a szlovákiai Béla községben megtartott csütörtöki ülését magyar részről Németh Zsolt,  külügyi államtitkár, szlovák részről pedig Milan Ježovica,  pozsonyi kollégája vezette.

A tanácskozáson áttekintették a kétoldalú kapcsolatok időszerű kérdéseit, s amint azt Németh Zsolt a Paraméternek kifejtette, a Vámosmikola-Ipolypásztó, Helemba-Ipolydamásd közti hidak ügyében őszre várható érdemi előrelépés, miként a készülő közös magyar-szlovák történelmi szöveggyűjtemény esetében is.

A kettős állampolgárságról szóló államközi szerződéstervezet ügyében azonban továbbra is eltérnek az álláspontok. Míg szlovák részről Milan Ježovica konstatálta, hogy a kedden Budapestnek a szlovák fél által benyújtott vonatkozó államközi szerződéstervezet megfelel azoknak a feltételeknek, amelyekben a két kormányfő, Orbán Viktor és Iveta Radičová megegyezett, addig Németh Zsolt hangsúlyozta, a magyar kormány részéről mindaddig nincs értelme a szerződéstervezetről tárgyalni, amíg a pozsonyi parlament nem hoz végső döntést ebben az ügyben. Azaz Budapest mindenképp megvárja, amíg a pozsonyi parlament megszavazza a kettős állampolgárságról szóló szlovák jogszabályt, és csak ezután lesz hajlandó a szerződéssel komolyabban foglalkozni.

Mint ismeretes, Bugár Béla a Híd elnöke a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy pártja politikusai nem tudtak arról a szerződéstervezetről, amit kedden Pozsony Budapestnek nyújtott be. A Magyar Koalíció Pártja pedig Berényi József elnök szerint tiltakozik és ellenzi  a szerződéstervezetet, ebben ugyanis továbbra is megmaradtak azok a megkötések, melyek szerint állampolgárságot csak az kaphat, aki az adott ország területén legalább 12 hónapja lakik, ott több mint öt évig folyamatos tanulmányokat folytat, illetve munkaviszonyban van, ugyanakkor állandó munkahellyel rendelkezik.

A magyar kormány számára továbbra is elvi kérdés, hogy nem adja ki a kettős állampolgársággal rendelkezők listáját, márpedig a szerződéstervezetben ilyen szlovák igény is szerepel. Mint azt Németh Zsolt a Paraméternek kifejtette: már maga ez a pont is élesen ellentmond annak, amiben a két miniszterelnök megegyezett.

A Magyar-Szlovák Kormányközi Vegyes Bizottság legközelebb október 11-én, Esztergomban tartja ülését.

Paraméter.sk

Friss hírek