RMDSZ: finisben a kampány

Két héttel a tisztújító kongresszus előtt célegyenesbe került a választási kampány az RMDSZ-ben. Ezen a héten a Bihar és Szatmár megyei, illetve a Nagybánya Központú Területi Szervezet is eldönti, melyik jelöltet támogatja majd Nagyváradon.

Mint ismert, a többi szervezet már meghozta döntését ebben a kérdésben: többségük Kelemen Hunor művelődési miniszter jelöltségét támogatja; Eckstein-Kovács Péter államelnöki tanácsost a Kolozs megyei, Olosz Gergely képviselő a Történelmi Máramaros Területi Szervezet bizalmát élvezi.

A három jelölt csütörtökön Nagyváradon találkozik majd, ekkor dönti ugyanis el a Bihar megyei szervezet választmánya, melyikük mellé áll – mondta el  Szabó Ödön ügyvezető elnök. Szatmáron a Megyei Küldöttek Tanácsa a hét végén, egyelőre ismeretlen időpontban ül össze ebben a kérdésben, a jelöltek azonban nem lesznek jelen a szavazáson. „Külön-külön azonban már mind a három jelölttel találkoztunk” – tájékoztatott Găman Mihály ügyvezető elnök. A Nagybánya Központú Területi Szervezet szombaton dönt arról, melyik jelöltet támogatja.

Időközben összeállt a küldöttek listája is – mondta el Kovács Péter kongresszusi biztos Tájékoztatása szerint a nagyváradi Szakszervezetek Művelődési Házában sorra kerülő kongresszuson 561 szavazati joggal rendelkező küldött vesz részt. Az alapszabályzat szerint az SZKT és az ügyvezető elnökség tagjai, valamint a szövetségi elnök, a miniszterek, államtitkárok és helyettes államtitkárok – összesen 185 személy – hivatalból kongresszusi küldöttek, rajtuk kívül 376 választott küldött lesz jelen.

Markó–Olosz-találkozó

„Markó Béla biztosított arról, hogy ha megválasztanak az RMDSZ elnökévé, számíthatok a támogatására a kitűzött céljaim megvalósításához” – nyilatkozta tegnap Olosz Gergely elnökjelölt, miután Bukarestben találkozott a leköszönő szövetségi elnökkel.

„Egyetértettünk a szövetségi elnökkel abban, hogy az egységet fenn kell tartani, az RMDSZ bázisát szélesíteni kell a tömbmagyarságban, a szórványban, illetve a Partiumban, és abban is egyetértettünk, hogy a politikai irányt fenn kell tartani: az Európai Néppárt irányvonalát” – fogalmazott az elnökjelölt.

Kitekintő / Új Magyar Szó

Friss hírek