Új kormány léphet hivatalba február végéig

Traian Băsescu román államfő hétfőn este a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) vezetőivel zárt ajtós megbeszélést folytatott, párton belüli források szerint pedig felvetette egy független miniszterelnök kinevezésének lehetőségét. Az idézett források szerint az államfő Mugur Isărescu jegybanki elnököt szemelte ki a kormányfői tisztségre, ő azonban visszautasította az ajánlatot.

A bukaresti román média által idézett PD-L-források szerint Băsescu vasárnap óta többször is találkozott a párt vezetőivel, és javasolta nekik, hogy Emil Bocot egy független miniszterelnök váltsa a kabinet élén. Hozzátették: az államfő a tavasszal esedékes párton belüli választások stratégiájáról is egyeztetett több területi PD-L-szervezet vezetőjével – írja a Krónika.

A névtelenül nyilatkozó források szerint a napokban folyó egyeztetéseken arról esik szó, hogy Emil Boc mondjon le a kormányfői tisztségről, és a tisztújító kongresszuson szálljon versenybe egy újabb pártelnöki mandátumért.

Băsescu egyébként a România Liberă című lapban hétfőn megjelent interjúban beszélt arról, hogy a PD-L-elnöki tisztséget nem a kormányfőnek kellene betöltenie.

A hétfő esti megbeszélés előtt Traian Băsescu találkozott Mugur Isărescuval, a Román Nemzeti Bank vezetőjével, akit az idézett források szerint megpróbált meggyőzni, hogy fogadja el a miniszterelnöki tisztséget. Felmerült továbbá Florin Georgescu, a BNR elnökhelyettese, Lucian Croitoru jegybankelnöki tanácsos, valamint Mihai Tănăsescu, Románia IMF-képviselőjének neve is.

A Gândul című lap úgy tudja, a hétfő esti megbeszélésen Băsescu azt mondta a PD-L területi elnökeinek, hogy megtalálta a független kormányfőt, de nem árulja el a nevét. A lap szerint a találkozó résztvevőinek többsége támogatja, hogy Emil Boc PD-L-elnök legyen, a kormányfői tisztséget pedig egy pártfüggetlen személy töltse be.

A bukaresti napilap úgy értesült, ha a független kormányfő kinevezése kellő támogatásra talál a PD-L-vezetők körében, Emil Boc benyújtja lemondását a miniszterelnöki tisztségről, az új kormányt pedig gyorsan hivatalba iktatják, még a február 26-27-én esedékes RMDSZ-kongresszus előtt.

Kitekintő / Krónika.ro

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »