A MÁV-Volán csoportnál június elsején életbe lép a késési biztosítás: a 20 percet meghaladó késés esetén az utasok visszakapják a jegyár felét, bérleteseknél pedig havi öt ilyen késés után a következő hónap bérlet árából 10 százalék kedvezményt kapnak – jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter kedden a Közlekedési infón, Budapesten.
Hozzátette, hogy ez igaz azokra is, akik automatában vették meg a jegyet és azokra is, akik pénztárban veszik meg a jegyet vagy a MÁV+ applikáció segítségével jutnak jegyhez. Utóbbi esetben a késési biztosítás funkció bekapcsolásával automatikusan a 20 perc késés után az 50 százalékot jóváírják a bankkártyájukon, számlájukon.
„Erre közszolgáltatások területén nem nagyon van példa Magyarországon, sőt Európában sem, hogy a késésekért objektív felelősséget vállaljunk” – mondta Lázár János. Mint mondta, Magyarországon a korábbi adatok alapján a 20 percen túli késések 10 százalékos arányban fordulnak elő, ez az arány várhatóan 4-5 százalékra csökken majd. A késések miatti jegyárvisszatérítés – a jelenlegi számítások szerint – az idén 2 milliárd forint kiadást jelenthet, később pedig éves szinten 3-4 milliárd forint között alakulhat.
Lázár János hangsúlyozta, hogy 2024 legnagyobb rezsicsökkentése a közlekedési tarifareform, az olcsó ország- és vármegyebérlet volt, aminek hatásaként radikálisan nőtt a közösségi közlekedést igénybe vevők száma.
Tavaly a közösségi közlekedésben az utazások száma meghaladta az 1 milliárdot. Tavaly havi 800 ezer darab bérletet adtak el, és ezzel együtt a jegyértékesítésből befolyt összeg mintegy 111 milliárd forint árbevételt tett ki, ami meghaladta a 2023-as jegyértékesítési adatokat. Az idén március és áprilisban pedig már havi 900 ezer bérletet adtak el – jegyezte meg.
A közlekedési miniszter kiemelte, a MÁV-Volán csoportnál 50 ezren dolgoznak, nekik köszönhetően működik a közlekedési rendszer, munkájuk elismeréseként egyebek közt június elején a reprezentatív szakszervezetekkel tárgyal majd, és egyszeri bérkiegészítésre tesz ajánlatot.
A közlekedési miniszter szólt arról is, hogy 1200 mosdót újítanak fel a MÁV-nál és a Volánnál 2025. december 31-ig 750 helyszínen 6,5 milliárd forint saját forrás felhasználásával, a felújítást követően fizetőssé teszik a mosdók egy részét.
Lázár János elmondta, hogy Magyarország 1000 új autóbuszt vásárol, az első 100 darab napokon belül megérkezik, cél az, hogy magyar gyártású autóbuszokat szerezzenek be. Jelenleg 5700 10,5 év átlagkorú autóbusz közlekedik a Volánnál, az újak beszerzésével ez 8 évre csökken. A járműállomány a vasútnál is fiatalodik, 2026 tavaszáig 70 darab mozdonyt bérelnek, ezek egy része már üzembe állt, újabb 30 mozdonyt bérelnek majd 2026-ban, így összesen 100 újabb, bérelt mozdonnyal bővül az állomány. A Magyar Vagon társaság 100 darab vasúti kocsit újított fel, köztük IC-járműveket a nyári szezon kezdetére, és azon dolgoznak, hogy 285 új IC kocsit rendeljenek – részletezte.
A GYSEV-nek 750 kilométer magyar vasúti hálózat üzemeltetését adták át, ettől azt remélik, hogy gyors felújítási program indul majd, és stabilizálódik a szolgáltatás – mondta Lázár János.
A miniszter elmondta, hogy április 1-jén beindult a MÁV plusz applikáció. Lépésről lépésre épül majd fel, havonta egyedi funkcióval bővülve – tette hozzá.
A klímagarancia vállalásról szólva Lázár János azt mondta, a MÁV applikációban előre látszanak majd a légkondicionálóval közlekedő járművek, és minden településen legalább egyszer biztosítják a légkondicionált járművel való eljutást. Mintegy 300 autóbusszal támogatják a vasúti közlekedést, a MÁV-buszok a nyári közlekedést segítik a MÁV-nál – hívta fel a figyelmet.
Az idén a közösségi közlekedési nyári menetrend június 21-től lép hatályba. Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója beszámolt arról, hogy hónapok óta a nyári közlekedési időszakra való felkészülésen dolgoznak, pályákat újítottak fel.
Június 21-től a Budapest-Székesfehérvár vasútvonalon a pályasebességet 160 kilométer/órás lesz.